Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Egri Péter: Az adott világ varázsainak mérnöke

Ibsen, Thomas Mann, Gorkij), vagyis a kevés vonatkozással rendelkező ábrázolástól a társadalmi vonatkozások nagy gazdasággát érzékeltető ábrázolásig jutottunk el. Ez az út azonban a modern kor egyes írói és irányzatai fejlődésének csak lehetőségét jelzi. A polgári dekadencia elvontsága éppen a XIX. század első felében virágzó polgári realizmus gazdag sokoldalúságát, konkrét világképét váltotta fel. Az a művészi megújhodás, amely korunk legjelentősebb művészeinek a társadalmi haladással való összeforrásában gyökerezik, az elvonttól a konkréthoz vezető utat, mint művészi lehetőséget valósággá változtatja. József Attila életműve ebben a vonatkozásban is világirodalmi értékű példa: világnézeti-költői kibontakozásának három korszaka a költőnek épp a valóság elvont szemléletétől és ábrázolásától a konkrét szemléletig és ábrázolásig való fejlődését mutatja. Ez nem azt jelenti, hogy József Attilának volt egy polgári dekadens, egy polgári realista és egy szocialista realista korszaka. Arról van csak szó, hogy fejlődése az elvont ábrázolástól a konkrét ábrázolásig haladt. Mivel pedig a perspektívának, a költői világképnek a konkrétsága az ábrázolás módját, stílusát döntő módon befolyásolja, ezért nem kell csodálkoznunk azon, hogy József Attila első — elvont — korszakában egy sor olyan költeményt írt, amelyet a polgári dekadenciával egyszerűen azonosítani éppen olyan hiba lenne, mint a valóságszemlélet és az ábrázolásmód hasonló (szürrealista, expresszionista) elemeit letagadni. A polgári művészet hanyatló tendenciájára jellemző, hogy az ábrázolás absztrakttá válik: a művész egyre kevésbé képes a megfigyelt jelenségeket valóságos összefüggésekbe állítani. József Attila művészetére (és korunk realista polgári művészetére is) jellemző, hogy az ábrázolás absztraktból konkréttá válik: a művész egyre gazdagabb összefüggésekbe állítja megfigyeléseit. Ebből a két egymást keresztező, ellentétes irányú fejlődési sorból érdekes formaprobléma adódik: a két fejlődési vonal kereszteződési pontjain két különböző irányból, más-más feltételekből kiinduló, más-más irányba tartó költő világképe az elvontságnak, illetve a konkrétságnak hasonló fokán lehet. Ebből az ábrázolásnak hasonló módszerei, stíluselemei adódnak. Mindezt azért fontos hangsúlyoznunk, mert az a veszély fenyeget, hogy a két különböző, egymást keresztező, s ilyenformán csak egy közös ponttal rendelkező fejlődési vonalat azonosítják: vagy a polgári dekadenciát mentik fel, vagy József Attilát marasztalják el a polgári dekadencia nem bocsánatos bűnében. A megoldás abban van, hogy a két fejlődési irányt a maga egészében, valóságos jellegében tekintsük. így egyrészt megérthetők és a művészi ábrázolás szempontjából egyforma súllyal esnek latba a hasonlóságok, másrészt viszont világossá válnak a különbségek: dekadenciába hanyatlás az egyik fejlődési soron, és modern, a dekadenciával való kereszteződéssel is gazdagodó realista szintézis a másik fejlődési soron. József Attila művészetében az utóbbiról van szó, éppen mert fejlődése — látomásai és álmai szempontjából is — az elvonttól a konkrétig haladt. így lett a magyar szocialista realista költészet első, korát, korának művészi irányait új szintézisbe állító, új tartalmakat új formában kifejező klasszikusává. II. József Attila költészetének szintetikus jellegét, modern harmóniáját itt csak három oldalról van terünk — igen vázlatosan — jellemezni. Meg kell vizsgálnunk, 1. miben áll József Attila költészetének látomás- és álomszerűsége; 2. hogyan érvényesül az itt talált dialektika József Attila egyik jellegzetes daltípusában és 3. költői stílusának egy elemében. 1. József Attila húszas évekbeli első költői korszakának mitológiája, fantasztikuma, látomásai, álmai a költőnek még tisztázatlan, majd lassan, bécsi és párisi útja, a marxizmussal való megismerkedése után gyorsabban tisztázódó vágyai, célja, távoli voltával függnek össze. Gyermekkorának városi és falusi élményei, az ellenforradalom „rendjébe" való beleütközése, nagy társadalmi igazságérzete, erkölcsi-művészi érzékenysége, ói