Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Vargha Balázs: Vajda Juliánna emlékkönyve 1816—1818. A Csokonaikultusz történetéhez

azonban január 1. már ezért se gondolhatjuk, hogy frissen az alkalomra készült. Más forrásból nem ismerjük, bár néhol formás, gyakorlott költőre valló vers (39a—40a). Eltűnt a meleg nyár s a vig

1 Tavasz [kellemei Borzasztnak az Ősz vizenyős' Fellegei Órdit a kegyetlen szél Ezt kiáltja közel a Tél A Fáknak zöld levelei le hullottak A berkek énekessei el halgattak Pusztán áll a le tarolt Főid Csak az ősszi vetés még zöld. A meg szedett szőllő tőkék busán álnak Majd a Hegyre Fehér derek s havak szálnak A Föld is étszakára Készül téli nyugalmára. Hejj ! hajdani vig napjaink Tavaszába A boldogság s szerelem nyájos karjába Én is vig időtt éltem S Hogy Ossz is léssz nem \ reményltem. De hajj Kedves! vig óráink j el mulának Egymást szerető sziveink | el válának Ősz váltja Tavaszunkat Komor Felhő vig napunkat. Szent szereiműnk őrök Tavaszt j ígérgetett S az ell válás ell hozta az i Ősz kezdetett Vig Reményink eltűntek Szép óráink füstbementek Drága Kintsem halgas a szél lármájára Mert bus sóhajtásom űlt fel a szárnyára Hogy hozzád el repüljön S Nálod esső cseppet szüljön. A másik kormáromi vers jóval kezdetlegesebb, népiességei nem tudatos stilizálásból, hanem primitívségből erednek (406—14a): 1. Bé telyestek álmaim Oda lettek jó napjaim Édes örömim el tűntek Boldogítani meg szűntek 2. Gyászos napokra virradok Vigra egyre sem akadok Búval fekszem búval kelek Minden órát nyögve nyelek. (!) És így tovább, még öt versszakon át. A harmadik (cím és címbetűk nélkül beírt) komáromi vers a már említett komolytalan bejegyzés, amely diákos nyíltsággal beszéli ki a legtermészetesebb ifjúi vágyakat (416): 1. Eszem adta kis Lyánkája Be szép piros az artzája Flora leg pompásb Ró'sája Sem közelíthet hozzája. 2. Bogár szeme tsillagai Olly szépek, hogy tsak majmai Lehetnek az Indiai Búvárok drága várai 1 ritmúsrontó betoldás