Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Baróti Dezső: A látható irodalom. Az irodalmi múzeológia néhány kérdéséről

a törekvése azonban a magyar nyomdák elmaradottsága és primitívsége miatt csak részben valósulhatott meg. Nem ok nélkül említettük ezt a példát. Az író és a nyomda sok esetben már csak azért is külön utakon járnak, mert a „látható nyelv" iránti igény nem minden esetben tudatos, de a tudatos igény megvalósítását is számos tényező akadályoztatja. A tipográfia stílussajátosságai mégis olyan tényezőt jelentenek, amit különösen a stíluskorszakok bemutatásakor kitűnően felhasználhatunk; arra is figyelmeztetnek, hogy a kiállításon felhasznált könyveket ebből a szempontból is alaposan válogassuk meg. Sok dekoratív és kifejezőerővel rendelkeznek a címlap és az illusztráció határesetét jelentő könyvborítólapok. A modern magyar grafika ebben különösen erős, kár, hogy még könyvtáraink egyrésze sem mindig gondol megőrzésükre és feldolgozásukra. A tipográfiai stílussal kapcsolatban felvetett kérdések több vonatkozásban már a könyvillusztráció felé mutatnak, erről más összefüggésben szólunk. A tipográfiai stílus sajátosságainak helyes alkalmazása sokat jelent a kiállítást kísérő vagy egyenesen abba beleépített szövegrészek szempontjából is. Az irodalmi kiállítások a kiállított és többé-kevésbbé a helyszínen való olvasására is szánt kéziratok, könyvek, folyóiratok és egyéb nyomtatványok mellett, a szövegek két egymástól mereven el nem választható típusát használják fel, az egyik az irodalmi műből vett idézet, a második a magyarázó jellegű felírások. Azok után, amit az előbb a tipográfiai stílusról elmondottunk, talán felesleges is hangsúlyoznunk, hogy mennyire fontos a kiállítási termekben bármilyen vonatkozásban felhasznált betűk típusának, elrendezésének, színének, nagyságának tudatos kiválasztása: eddigi kiállításaink távolról sem merítették ki a kínálkozó esztétikai és stílustörténeti lehetőségeket. De az irodalmi kiállítások szövegrészei szempontjából ezek a tipográfiai kérdések nagy fontosságuk ellenére is mégiscsak másodlagosak. Látogatóink az esetleg ízléstelenül tipografizált, de kiemelt szövegrészeket szinte akarva-nem akarva olvassák el, még az is, aki egyébként nem szán időt vagy fáradságot a kéziratok vagy könyvek kisebb méretű szövegeinek silabizálására ; az irodalommal épp csak ismerkedni kezdő közönség, pl. a kisdiákok számára pedig az idézetek, magyarázatok jelentik az első biztos lépést a kiállítás mondanivalójának megközelítésére. A kiemelt szövegrészek megszövegezése és kiválasztása már csak azért is nehéz és bonyolult feladat, mert a hosszadalmasságot, agyonmagyarázást feltétlenül el kell kerülnünk: a kiállításnak önmagáért kell beszélnie. Mégis tudnunk kell, hogy maguknak az idézeteknek az irodalmi múzeum esetében sajátos jelentőségük van; nem pusztán az értelemhez szóló kísérő szövegek, hanem, hacsak egy villanásra is, magával az irodalmi alkotással való közvetlen találkozást biztosítják. A kézirat, könyv, nyomtatvány, feliratok, egyszóval a szövegek szerencsés vagy kevésbé szerencsés felhasználása mellett az irodalmi múzeumok és kiállítások gyakorlata általában nagy súlyt helyez az ún. emléktárgyak felhasználására. Az írók tárgyi emlékeinek kegyeletteljes gyűjtése és kiállítása, fenyegető egyoldalúsága ellenére is valóban elengedhetetlenül hozzátartozik a nagy írók emlékének ápolásához. Magukhoz az emlékszobákhoz is kétségtelenül a kegyelet szépsége és varázsa járulhat, különösen, ha azt olyan épületben rendezik be, amelyhez az író életének egy szakasza kapcsolódik. Az ilyen emlékszobák leginkább a helyi hagyományok ápolására alkalmasak s országos múzeumi munkánkban törekednünk is kell arra, hogy az ilyen emlékszobákat megóvjuk, s ott ahol lehet újakat is létesítsünk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az emléktárgyak önmagukban keveset mondanak, mert még az író egyéniségét is csak ritkán sejtetik, a művekből hozzánkszóló írók világát, az „irodalmi hőst" pedig sokszor egyenesen homályba burkolhatják. Az írók használati tárgyai gyakran esetlegesek és általában csak akkor közölhetnek lényegeset, „igazit" az íróról ha valamiképp a művel is kapcsolatba tudjuk hozni őket. Ennek