Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Miklós Róbert: Az „Aradi vészlapok" szerkesztői levelezéséből

nyai. Nevüket csak szűk baráti kör és néhány szerkesztő ismeri. Petőfi és Pálffy alig egy-két hete érkeztek Pestre, Tompa még pataki diák, Lisznyai is csak a tájékozódásnál tart, alig huszonegy éves, akár Petőfi. Velük szemben Császár nem ellenséges, de tartózkodó. Tompa beküldött három verse közül csak kettőt közöl („Csörsz-árka", „Szívemhez") és a Petőfi-versek válogatásában is roppant konzervatív esztétikai elvek vezérlik. (Ld. V. Nyilassy Vilma "Dal a pipáról s más egyébről") Pálffy romantikus elbeszélése és Lisznyai biedermeier szenvelgése ellen nem sok kifogása lehetett. Vachot Sándor és Lauka Gusztáv nem nyújtottak többet mint a kor átlagos almanach-lírája, így nem sok gondot okozhattak a szerkesztőnek. Lauka különben is Császár egyik meghitt barátjának, Kovacsóczynak kegyeltje. Űrházy György az Erdélyi Helikon segédszerkesztője, Kelmenfy László (Hazucha Ferenc) pesti újságíró majd hivatalnok ismeretségeik révén tehettek jó szolgálatot Császárnak és a jótékonycélú almanachnak. A többi, az egy Tarkanyit kivéve, aki Klopstock fordításával jelentkezik, — jóravaló dilettáns, alig ütik meg a mértéket. Nem egy közülük hamarosan szakít is az irodalommal. Ilyen a szorgalmas verselgető, később kitűnő orvos, Barna Ignác (Barna Ferdinánd testvérbátyja), két népdalkísérlete szatírának is elmenne. Nem különb a pesti kispap Benőfi Soma sem, akinek az „Aradi Vészlapok"-ban jelenik meg első verse, vagy a beregi aljegyző Ilosvay Rudolf, aki már egy ízben munkatársa volt Császárnak (Kliegl-emlékkönyv, 1842.) Végezetül ide sorolhatjuk hivatali főnökei elől Márk álnévhez menekülő Barthos Jánost, megyéjében szabadelvű szónoklataiért népszerű Szelestey Lászlót és a pesti kegyesrendi tanárt, Haiszler Józsefet. Szólnunk kell még azokról is, akiknek nevét az előzetes tájékoztatóval ellentétben nem piáljuk meg az „Aradi Vészlapok"-ban. Ezek Frankenburg Adolf, Gaál József, Szemere Pál és Vidor Emil (Kerényi Frigyes). Frankenburg esete talán a legérdekesebb. Császár felveszi őt az előzetes tájékoztatóba, sőt a kéziratos tervezetben is szerepel Frankenburg elbeszélése, az „Aradi Vészlapok"-ban mégsem jelenik meg. Nem lehetetlen, hogy a félénk, aulikus Császár emlékezvén Frankenburg egy év előtti levéltári kinevezésére, teszi félre az elbeszélést. Frankenburgot ugyanis csak azzal a kikötéssel nevezték ki, hogy nem ír többé Kossuth lapjába. Gaál József és Szemere Pál ismeretlen okok miatt maradtak távol. Nem tudjuk megállapítani azt sem, hogy a Vidor álnév alatt Írogató Kerényi Frigyes versét („Fanni Hagyományainak olvasása után") milyen indokok alapján mellőzte Császár. Különösebb kritikusi szempontok ebben sem köthették, mert az albumban Kerényi versénél sokkal gyengébb alkotások is megjelentek. Lehetséges az is, hogy Kerényi kézirata késve érkezett. • A Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Császár-hagyatékból 39 vers, 1 prózai töredék és 17 levél vonatkozik az „Aradi Vészlapok" szerkesztésére. A levelek kivétel nélkül a szerzők levelei, akik Császárnak írott válaszaikban közlik a közreműködésre való hajlandóságukat. Élete utolsó esztendejét nagybetegen töltő Kisfaludy Sándor Sümegen, március 22-én kelt levelében közli részvételét, bár mint lemondóan írja: „kívánatos volna, ha ezt csak azon érdemes férfiak' koszorúja tenné, kiket a' Sors gond nélküli életbe helyzeti ; azok pedig, kik az irodalmi pállyáról már leléptek, s kiknek lelkét gond, baj, bosszúság', szóval a' mezei gazdaságnak és mostoha időnek átka nyomja, mellőztetnének." Az ügy érdekében azonban „nagy bajjal össze-vissza forgatott" régi kézirataiból mellékelt egynéhányat. Czuczor Gergely, aki ezidőtájt Győrött tanít, március 23-án közli, hogy Mátyás királyról szóló népregéjét szívesen bocsátja Császár rendelkezésére, de egyben kéri, hogy epigrammák („Haladunk", „Toplaky", „Borz") csak álnév alatt közölje. Ezek azok az évek, amikor Czuczor költői és emberi magatartását mind egyházi, mind világi