Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1948

tesítenem. Erre fogtam magam, és szültem ezt az ügynököt, aki elvégezte a rábízott feladatot, de a darab szerkezete szempontjából teljesen hamisan fest. Kilóg a darabból, hogy utálok ránézni. (Derültség.) Én ennek ellenére így adtam be a színházhoz, és el is fogadták, mert nem tartottuk döntő fontosságúnak ezt a hibát. Viszont készséggel elismerem, hogy hiba. Amit elmondtam, az nem mentegetőzés, csak bevallom, hogy én is tudom, hogy ez hiba. A másik kifogás Király megkoronázása volt. Ezt sem tartom drámai szempontból jónak, ez is hiba. Az a gyerek, aki behozza a koronát. Az egy játékkorona, és ha azt képzeljük, hogy játszott vele előzőleg, el lehet képzelni, hogy így volt, mert a gyerek már az első felvonásban is szerepelt. Tudunk róla, tudjuk, hogy a szomszéd gyermeke, tudjuk, hogy megvan, és hihető, hogy a harmadik felvonásban is bejön. De nem jó, elismerem, hogy nem jó. A darab szerkezetébe, amely egyébként nagyon szigorúan, szinte mérnöki pontossággal felépített szerkezet, nem való bele. Hogy mégis benthagytam, az azzal magyarázható, hogy az emberek általában szeretnek játszani. A művészet szintén egy formája a játéknak. Gondoljanak a népdalokra, a népmesékre, gondoljanak arra a sok bűbájos történetre, amelyek a földön nem játszódhatnak le, csak vágyódunk utánuk. Az embereknek ez a játékkedve fontos eleme a művészetnek. És ezt a játékos kedvemet engedtem szabadjára akkor, amikor előráncigáltam azt a gyereket a papírkoronával, hogy megkoronázhassa ezt a halálba induló embert. Nem tudom, érzik-e a tragikumát, hogy akiről tudjuk, hogy perceken belül főbe fogja lőni magát, ott ül egy papírkoronával a fején. Éppen a nevetségessége által válik megrendítővé. Annyi érdekes és tartalmas hozzászólás hangzott el, hogy nem is tudok mindegyikre válaszolni, mert nagyon sokáig tartana. Szeretnék a legfontosabbakra válaszolni, éspedig ezek közül a legfontosabbak közül is kiválogatva azokra, amelyek elvi jelentőségűek. Ha visszagondolnak a különféle hozzászólásokra és összesítik ezeket, ez a kérdés válik ki ezekből a felszólalásokból: vajon én a munkásosztály építésére írtame egy darabot, amelyben megformáltam a munkásosztálynak a képét és megformáltam a tőkésosztálynak a képét, és ítéletet mondtam; ez az egyik kérdés. A másik kérdés, hogy vajon nemcsak egy szerelmi darabot írtam-e, amelynek témája az volna, hogy egy asszony két férfi között ingadozva azon tűnődik, hogy a szívére hallgasson vagy a lelkiismeretére. Ha így tesszük fel a két kérdést, akkor - ne haragudjanak kérem, ha mondom - elméletileg próbálom magam megmagyarázni. Ha így tesszük fel ezt a kérdést, akkor meg kell mondanom, hogy nincs az embernek a szellemi életében olyan mozdulata, olyan elhatározása, olyan lépése, amely ne volna politikailag is eldöntve. Ez azt jelenti, hogy osztályhelyzetünk annyira befolyásolja gondolkodásunkat, az érzéseinket, hogy akkor is, amikor látszólag egy anyagiatlan téren mozgunk, tehát amikor játszunk vagy dalolunk, vagy szerelmesek vagyunk, a társadalmi helyzetünk akkor is döntően befolyásolja a választásunkat. Tehát vendégünknek a legutóbbi kifogásában azért nem volt igaza, mert túlságosan felületesen kezelte ezt a kérdést. Az, hogy az asszony kit választ szerelme tárgyául, nem attól függ, hogy Sulyok Mária kövér-e vagy nem, és nem kizárólag attól, hogy