Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

ruárjában kitört a bécsi felkelés, amelyben magam is részt vettem, úgy azonban, hogy néhány nap kivételével majdnem mindennap elvégezhettem a magamra vállalt irodalmi penzumot. Augusztusban hazajöttem Pestre, a bécsi rendőrség már nem szívesen látott az osztrák fővárosban. Itt Pesten fejeztem be az első kötetet, bízva abban, hogy a könyv a baljós politikai viszonyok ellenére is megjelenhetik; de amikor a második kötetbe fogtam Mallorca szigetén, 1934 őszén, az ellenforradalmi nyomás egész Európában, de főkép nálunk, odahaza úgy megerősödött, hogy már tudtam, emberi számítás szerint egyhamar nem fogom megérni azt a napot, amikor a könyvem napvilágot lát. Egy évig dolgoztam Mallorcán a regény második kötetén, aránylag nyugodt külső körülmények között, egy kamranagyságú kis szobában és a hozzá tartozó tetőteraszon, szigorú vegetáriánus koszton, narancson és feketekávén. A harmadik kötetet már polgáribb viszonyok között írtam meg, újra idehaza, Pesten. Nyilvánvaló, hogy az író ekkora anyagot fejben nem őrizhet meg, segédeszközökre van szüksége. Négy füzet jegyzetanyaggal láttam neki a munkának, amelyek mindegyike az évek során két-három-szorosára dagadt. Az egyik füzetben például listát vezettem a szereplő személyekről, nevükről, sorsukról, megfogalmaztam jellemüket, amely természetesen a regény írása közben is állandóan alakult, telítődött. Egy másik füzetben pedig az eseményekről vezettem lajstromot, tehát magáról a főtörténetről és arról, hogy a szereplő személyek milyen részt vállaltak benne, és mindegyikük meddig jutott el a rászabott szerepben. Minthogy 80-90 személyt mozgattam meg a történet lebonyolítására és megesett, hogy egyik-másik kisebb, jelentéktelenebb figura, amely az első kötetben bukkant fel, csak a harmadikban, tehát három év után jutott ismét szóhoz, e két füzetsor nélkül éppúgy elvesztem volna, mint térkép és iránytű nélkül az utazó az afrikai rengetegben. A mindig jókedvű Tersánszky J. Jenő ezen a könyvnapon szomorú tárgyú könyvvel jelentkezik. Az ostrom sötét heteit írja meg a ///. Bandika a vészben című regényben, de ezeket a komor lapokat is átsugározza az író derűje, optimizmusa és állathőseinek kedvessége. - Az ostrom után egyszer a Váci úton jártam, s egy félig rombadőlt ház egyik lakásának falán megláttam egy madárkalitkát. A hajdani lakók közül talán senki sem maradt életben. De a kis kanári vidáman ugrált a kalitkában - meséli Tersánszky. így született meg bennem Bandika, a sárga kis füttymúvész, az elkényeztetett kis sztár alakja, „akit" egy szürke proletár veréb találékonysága és bátorsága ment meg a pusztulástól. Talán mondanom sem kell, hogy a madarak gazdáit, az ostrom előtt, alatt és után élő, problémáikkal vívódó embereket is igyekszem bemutatni ebben a regényben. Madártávlatból. így talán többet lát belőlük az ember. Madarak társaságában, így talán jobban szembetűnik az emberi elvetemültség. Madárcsipogás közben, így talán adódik itt-ott egy kis mosoly, megenyhülés a komor történetben. - Megkérdezzük: mióta barátkozik az állatokkal? - Falusi gyerek vagyok - feleli s pendít egyet elmaradhatatlan gitárján. - Folyton madarásztam, vadásztam odahaza Erdélyben. Volt egy betanított csókám. Az lopdos-