Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

ta nekem a szép gombokat a szomszéd szabómestertől. Aztán később is volt néha csókám. Az emberek szenvedése - persze az a legszomorúbb, az a fontos probléma, de az emberben bízó, kötelességtudó állat oktalan szenvedése is megindítja az írót. A Déli vasút mellett, ahol az ostrom alatt laktam, fél éjszaka hallgattam egyszer vagy 50—60 ló kínüvöltését. Egy raktárhelyiségben volt az istállójuk, az épületet a bombák felgyújtották, s a megkötözött lovakat hatvan zsíroshordó tartalma égette halálra. A könyvnapról Először: Budapest 1947. jún., 7.sz. 207. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: ha lehet valamit kiemelni a nyilatkozatból, az elsősorban az írókkal szembeni nagyfokú megértés és politikai türelem; nemkülönben a könyvkiadás és kereskedelem anyagi vonatkozásának józan megvilágítása; mely ugyanakkor örömmel szabadítaná meg azokat a haszonszerzés bilincseitől. Budapest (1945-1947) - a székesfőváros történeti, művészeti és társadalmi képes folyóirata. A könyvnap akkor látná el feladatát, ha a régi könyvvásárló közönségen kívül egyre újabb rétegeket tudna toborozni a jó könyv számára, s ezeknek lappangó nyomására új írókat nevelne. Ha ez sikerülne, az író elnézné a mesterségéhez egyébként méltatlan vásári zsivajt, s megbocsátaná a kiadójának, hogy munkájából a szeme láttára kereskedelmi árucikket termel. Személy szerint én a könyvnap közvetlen, naiv piaci lármáját még szívesebben is látom, mint a napisajtó egy részének fizetett kritikáit, vagy azt a bájtalan és szemérmetlen magakelletést, amellyel színházi és egyéb lapokban az írók egy része a közönséget csábítgatja. Meggyőződésem egyébként, hogy minden valamirevaló művész a legszívesebben ingyen dolgozna - és szívesebben és jobban -, ha biztosítva látná a mindennapi kenyerét s a fedelet a feje fölött. Fentiekből következik, hogy ha a könyvnap tud új olvasókat szerezni s új írókat avatni, akkor társadalmilag is hasznos munkát végez, feltéve, hogy nem terheli meg túlságosan épp azoknak a zsebét, akiké a legüresebb, s akik mégis mindig a legbőkezűbben adnak. Hogy hallgatnak-e az írók? Unalmas kérdés. A könyvnapi jegyzékből úgy látom, hogy néhány sértődöttön és - legyünk jóhiszeműek - néhány magába szállotton kívül valamennyien szót kérünk. De kinek lesz mondanivalója? Hogy a könyvnap hatásaként olvasni kezd-e a közönség? Nehezen szánom rá magam a rosszkedvű feleletre. Azt tartom, hogy a közönség -