Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

BÉKÉS.... sajnos azonban, az idő sürget és ennek bővebb elemzéséről most le kell mondanunk. Inkább arra kémélek, hogy a rendezésről, Both Béla munkájáról mondj néhány szót. KÜRTI. Both Béla sikeresen birkózott meg rendezői feladatával. Minden együttérzésem az övé, gyakorlatból tudom, mekkora művészmunka a hasonló fajsúlyú szövegek színpadi talpra állítása. Ha nem szegényes hazai méretünk szerint állt volna idő rendelkezésére, bizonyára a tökélyig fejleszti azt a hangot, amelyet színészeitől megkíván, s amely Déry szövegének egyetlen megfelelője: egy naturálison átlendítő, felfokozott, néha túlhevített hanghordozás. Akkor bizonyára a keret beállítása is jobban sikerül: így - egyetlen lényeges kifogásom - nem tölti be kellőképp funkcióját, merev és élettelen, rossz megvilágításával panoptikumszerűen hat, s hibás szcenikai megoldása következtében válik jelentéktelenné. BÉKÉS. Halljuk a te véleményedet a rendezésről, kedves Hárs László. HARS. Sajnálom, hogy a sok jó után most kénytelen vagyok a magam szubjektív, de marasztaló ítéletét kimondani a rendező Both Béla felett, aki a jelen esetben elkövethető legsúlyosabb hibába tévedt. Nem az íróra, hanem a színpadi íróra hallgatott, azt igyekezett a szó legszorosabb értelmében közvetíteni, s ahelyett, hogy a felesleges - engem nem győzött meg Déry Tibor előző okfejtése -, a drámai egység szempontjából felesleges sallangjaitól megfosztotta volna, értelmezni igyekezett a sallangokat. Amit erre az alapvető hibára épít, az - akárcsak magánál Déry Tibornál - szinte hibátlan. BÉKÉS. Hallod, kedves Both Béla, téged itt azzal vádol Hárs László, hogy túl híven szolgáltad: nem az írót, hanem a színpadi írót ... Mit szólsz te ehhez? BOTH. Erre én azt felelhetem, hogy én sem a darab olvasásakor, sem a rendezés ideje alatt nem tapasztaltam, hogy az író és a színpadi író, e két személy ellentétben állt volna egymással Déry Tiborban. De nem tapasztaltam ezt a bemutató és az eddigi előadások után sem. Déry színpadi formakeresését annyira szuverénnek tartom éppen írói súlyára és egyéniségére való tekintettel -, hogy annak erőszakos megfellebbezését nem engedhettem meg magamnak. A darab térbeli és stílusbeli kiállításánál éppen azt tartottam vezető szempontnak, hogy az író darabját keltse életre a színház, s ne valami olyat, ami csak „merít" az író darabjából. Kétségtelen, hogy a színház befolyásolhatja az írót, ha biztos abban, hogy az író tévedett. Itt azonban ez a bizonyosság nem állott fenn. A magyar drámairodalommal szemben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy alkotó művészeinek elképzeléseit erőszakosan nyírbáljuk meg. BÉKÉS. Meg kell emlékeznünk a Tükör előadásának alakításairól, amelyek közül kétségtelenül a legnagyobb a Major Tamásé. A ti véleményetek, kedves bíráló barátaim ... HARS. Megítélésem szerint Major Tamás Károly figurájának megformálásával megtette a döntő lépést a hirdetett, de még meg nem valósított realista színjátszás megteremtése felé. Minden mozdulata egyéni és ugyanakkor tipikus, alakításának a legkisebb részlete is a jellemet fejezi ki, s tragikumának kispolgárian aprólékos és