Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

HÁRS. Akkor mindenekelőtt kezdjük a konstrukció, hogy úgy mondjam, funkcionális zavaraival. Ezek a zavarok a vizualitást nélkülöző rádióközvetítésében, nyilván, fokozottabban jelentkeztek és felfokozottságában megmutatták azt is, amit a színpadi látvány eltakar. BÉKÉS. És mit tartasz funkcionális zavaroknak? HÁRS. Azt, hogy a keret valójában leválik a képről. Nézzük csak meg a helyzetet: a függöny felgördülésekor a színész és a néző kölcsönös megegyezésre lépnek minden esetben, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy a színpad egyik fala hiányzik. Most ebben a darabban ehhez hozzájárul még a rádióközvetítés a rejtett mikrofonokkal. De hiszen a színielőadás maga is minden alkalommal egy ilyen titkos rádióközvetítés, mert a színészek által megszemélyesített alakok nem tudnak arról, hogy hiányzik az a bizonyos fal és hogy látják őket. A Tükörnél tehát én egy rádióközvetítést figyelek, amely egy rádióközvetítést közvetít. Aztán ott van a rádióhallgató család, amely alapjában véve azonos velem, hiszen a közvetített rádióközvetítést hallgatja, és tovább közvetíti nekem azt, hogy én magam, a néző, mit gondolok és mit érzek a közvetítés alatt. Ezek a dolgok így valószínűtlenek és bonyolultak. Ez mind annak az egyenes következménye, hogy az író két tükröt állít fel egymással szemben, s mint tudjuk, a tükörben tükrözött tükrök száma végtelen. BÉKÉS. Ez tényleg így nagyon bonyolult, sokkal bonyolultabb, mint ahogy Déry megírta. HÁRS. Pedig ha végiggondoljuk, ez a valódi helyzet. Lehet, hogy Déry Tibor így akarta dialektikus írói módszerét a színpadon kifejezésre juttatni. Csakhogy a dialektika kölcsönhatást jelent, a drámai kölcsönhatás pedig mindig a jellemek összeütközéséből származik. De Károly, a bíró nem állhat kölcsönhatásban azzal, akiről nincs is tudomása, márpedig ez a bíró nem tudja, hogy figyelik a rádión. A közvetített színpadi család hat a hallgató családra, de az nem hat vissza rájuk, tehát csak az egyik tükör tükröz, a másik nem, s ez nem csupán dramaturgiai, hanem egyben fizikai abszurdum is. BÉKÉS. Nemcsak te, hanem más kritikusok is kifogásolták a keretet. Szeretném, ha a mai vitánk másik bírálója, Kürti Pál ezzel kapcsolatos véleményét fejtené ki legelőször. KÜRTI. Igen, voltak bírálók, akik feleslegesnek érezték a darab keretjátékát. Ha azonban elfogadjuk az író szándékát: drámájával szocialista foncsorú tükröt tartani a közelmúlt magyar történelmi középosztálya elé, akkor nem felesleges formai játék a keret, mert példázatának kollektív érvényességét így tudta hatékonyan érzékeltetni. BÉKÉS. Most hallgassuk meg ebben a kérdésben a legilletékesebb felet, az írót, Déry Tibort. Kérlek, légy szíves reflektálj a keretjátékkal kapcsolatosan itt elhangzott érvekre. DÉRY. Hárs László érvei nem győztek meg egészen. Ha van egy közmegegyezés színész és közönség között, hogy mindkét fél úgy tesz, mintha nem tudná, hogy hiányzik a negyedik fal, akkor miért nem egyezhetnének meg abban is, hogy ez a fal a rádióhallgató család számára sem létezik. Tapasztalatom szerint a közönség ezt a