Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1946

elindító kijelentéseit. Az Alvilági játékokat ismertető és méltató kritikák felvonulása ugyanis távolról sem „negyvennyolc óráig" tartott: A Köznevelés 1946. október 15-i száma indította el, folytatta a Szocializmus (okt./nov.), a Forum (nov.), a Szivárvány (nov. 9. ), a Szabadság, a Szabad Nép (mindkettő nov.10.), az Új Magyarország (nov. 16.), a Magyar Nemzet (deci.), a Magyarok, a Sorsunk, az Újhold (mindhárom dec); áthajtott 1947februárjába (Embernevelés), s a Diárium, illetve a Válasz áprilisi számai zárták (Húsvét, ápr.). Közel hat hónap bírálata és dicsérete (köztük a baloldali pártok fórumain is!) nem igen képzelhető el egy olyan műről, amelyet közben elkoboztak. Nem a betiltás tényét kérdőjelezzük meg, hiszen meglétét fényesen igazolja az a körülmény, hogy az elbeszélés utóbb Déry egyetlen későbbi kötetében sem jelent meg újra. Az elkobzás időpontját szeretnénk a helyére tenni. Az a titkos jelentés ugyanis, amely Déry novellája ellen berzenkedik, s amelyet Standeisky Éva tett nemrégen közzé (Az SZK(b)P KV Külügyi Osztályának jelentése a Magyar Kommunista Párt vezetésének nacionalista hibáiról és a magyar kommunista sajtóban érvényesülő burzsoá befolyásról. = In A fordulat évei 1947-1949. Bp., 1998. 1956-osIntézet. 205-208.), csak 1948. március 24-én kelt. S annak következményeire sem azonnal, hanem csak a Moszkvából kapott dörgedelmes „bírálat" vétele után kerülhetett sor - hozzávetőlegesen 1948 közepén, tehát közel két évvel a kötet megjelenése után. (Déiy ezzel kapcsolatos naptárbejegyzése 1948. május 23án sejteti a várt intézkedést. L. a Sós Endre készítette, az év augusztus 8-án megjelent interjújához írt bevezetőnket.) Hogy szerzőnk nagyon is tisztában volt: írásával darázsfészekbe nyúl, azt beszédesen jelzi, hogy a ciklus valamennyi elbeszélésével szemben ezt az egyetlen egyet - nagy óvatosan - nem fürösztötte meg a kötetben való közzététele előtt a nyilvánosság vizeiben. Az Alvilági játékok címmel összevont ciklus további sorsáról a Jókedv és buzgalom (1948) előszavában, illetve a Felszállás az alvilágból (1949) című novella bevezetőjében térünk vissza. Az oroszok hajnalban érték el a Dunát. Egy óra múlva a Budára átmenekült németek lőni kezdték a pesti oldalt. Csendes, szürke nap volt. Szemre az utca képe alig változott: az ablaktalan, kormos házfalak között, a behavazott járdán, mely ezer csorba cserépszemmel kancsított az égre s itt-ott magas törmelékhegyeket hányt ki magából, alig járt ember; a falak mentén lapulva, nagyritkán ha feltűnt egy-egy mozgó sziluett, mely három méretű nyakát behúzva átszaladt a keresztutcák torkolatán, majd újra belesimult a szürke falakba. A rideg temetői csendet is csak hébe-hóba törte meg egy-egy belövés.