Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

ködösítse. A párt megújítását ezt követően is oly mértékben szabotálja, hogy a már oly rég elégedetlen szovjet vezetés július 18—2l-re ismét összehívatja vele a Központi Vezetőséget, majd ott törésre viszi a dolgot. Találkozva az országos méretű felháborodással - lemondásra kényszeríti. Rákosi és a magyar párt késlekedése miatt a múlttal való szembenézést egy féligmeddig civilnek tekinthető kezdeményezés, a DISZ (= Demokratikus Ifjúsági Szövetség) keretei közt működő Petőfi Kör vállalta magára, amely közéleti viták sorozatán keresztül igyekezett megteremteni a politikai megújhodás előfeltételeit. (E viták jegyzőkönyveit 1990-1992 között a Múzsák Kiadó és az 1956-os Intézet hét kötetből álló sorozatban is közzétette.) A rendezvénysor legjelentősebb állomása a június 27-én tartott ún. „sajtóvita" volt, amelyen Déry is felszólalt, s több ezer főnyi közönség előtt vázolta fel a szektás irodalompolitika kórképét, lemondásra és távozásra szólítva fel annak vezető képviselőit. A Petőfi Kör alulról jövő - s a pártirányítástól lassan függetlenedő - kezdeményezése példátlan volt a keleti diktatúra, illetve a népi demokráciák történetében, s ezen belül Déry felszólalása és az általa megfogalmazott személyi következtetések. (Az már csak pont az i-n, hogy ezt követően őt is kizárják a pártból, s az akkor még hatalmon lévő Rákosi állítólag ekkor vetette fel arra a bizonyos négyszázas listára, amelyen az esetleges fordulatot követően a letartóztatásra ítéltek szerepeltek.) Merész, ám a politika nyugati gyakorlatában teljesen megszokott, elfogadott lépéseinek megtételére Déry feltehetően ösztönzést kapott attól a május 30-a és június 1 l-e közötti bécsi látogatástól, amelyre Ernst Fischer (1899-1972), az ismert esztéta és az osztrák kommunista párt vezető politikusa hívta meg őt - a hatóságok előtt hivatalosan igazoltan, mint másod-unokatestvérének hites férje... Együttléteiken azonban egészen bizonyosan nem a rokoni kapcsolatok ápolásának a tennivalóiról esett szó. (Megjegyezzük: egy évvel korábban Ernst Fischer ismertette az elsők között A befejezetlen mondat NDK-ban kiadott fordítását a Wiener Tagebuch 1955. február 26-i számában. Az utazás magánvonatkozásait 1. a Három asszony 93-101., illetve a „Liebe Mamuskám!" 355-356. számú leveleiben.) A forrongásban lévő magyar szellemi életnek erre a nyarára esik Dérynék a reform-mozgalom ihlette szépírói termésének szinte túzijátékszerű kibontakozása. Ekkor jutnak ugyanis nyilvánossághoz az előző év során kihordott Niki, Vidám temetés és Szerelem című novellái - kiegészülve az újakkal, a Vendéglátással, a már említett A téglafal mögött-tel (1. Theokritosz Újpesten. 2.köt. 180-211.), illetve a saját apjától elidegenedett pártvezetőt megjelenítő Találkozással (1. kötetünkben). A történések eme összjátéka folytán Déry a politika megújítását követelő mozgalom egyik fő alakjává válik, amelynek hátteréhez feltétlenül oda kell rajzolnunk azokat a társakat, akiknek egyre hangosabb ténykedését jogosan nevezték utóbb az „írók lázadásának", s amelynek nyomán az irodalom jelentősége és szerepe látványosan megnőtt (utóbb: már-már túlértékelődött), hiszen pártkötelékektől függetlenül elsősorban az írástudók voltak a szellemi motorjai a lassan forradalmivá váló követeléseknek. (Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tömegekben szunnyadó