Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

ösztönös ellenállást sem, amely utóbb a forradalmi változásokat a maguk tényleges valóságában megtestesítette.) Az életrajz ellentmondásossága, hogy e mind magasabbra csapó folyamatok közepette - az írószövetség szeptember 17-i közgyűlésén, amelyen újjáalakult annak vezetése, s Déryt ismét felveszik az elnökségbe, nemkülönben Rajk László október 6-i, hatalmas tömegeket megmozgató újratemetésén - Déry nincs jelen. Szeptember 12e és október 12-e között ismét Bécsben, majd Svájcban, Brissagoban találjuk - ezúttal feleségével -, ahol a másik rokon, Szilasi Vilmos filozófus és felesége vendégszeretetét élvezik, s módjukban áll kis hazájuk kavargását bizonyos távlatból is mérlegre tenni. (Az út részleteit 1. a ,fiebe Mamuskám!" 358-368. leveleiben.) A forradalom elemi erejű eseményeit Déry változóan fogadta. Természetesen egyetértett céljaival, lelkesedett kibontakozásáért, egyértelmű volt számára történelmi jelentősége, amit az is jelez, hogy - szokásától eltérően - naplót kezdett feleségével (szövegét 1. kötetünkben). Ám a történelmi eufóriába időnként betör a szorongás és a riadtság is. S nemcsak azért, mert a fegyverek ropognak s a harc vért is követel (amitől irtózik), hanem azért, mert a változások nemegyszer túlfutnak azon a határon, amelyet célként elképzelt: ellenőrizhetetlenné válnak, felbukkannak a „teljes" tőkés restauráció indítékai, képviselői ráadásul antiszemita nézeteket hnagoztatnak, s időnként még az írószövetségben is éreztetik hatásukat. (Döbbenve szembesül például ezekkel a jelenségekkel a szövetség november másodiki taggyűlésén; nem is kér szót, elhallgat.) Másrészről viszont végre felszabadultnak érzi magát, elhagyhatja a politizálás kényszerét, s visszatérhet - akár huzamosabb ideig is - az íráshoz. Ugyanakkor mindez illúzió. Akarva-akaratlanul vissza-visszatér a politikához, nem tud tőle szabadulni. Magával ragadja a megújulás s az a féktelen öröm, hogy az ország mögött tudhatja a terror hosszú éveit: „Tíz év alatt lépésről lépésre kilopták talpunk alól az országot. Azt hittük, a szocializmust fogjuk megépíteni, s ehelyett vérből s hazugságból rakott börtönfalak közé zártak... Barátaim, ha szavaimnak van valami hitele, hallgassatok meg: óvjátok meg a forradalmat!" (Barátaim, 1. kötetünkben.) - Amikor a szovjet tankok feldübörögtek, s megkezdődött a „rendcsinálás", végleg világossá vált előtte, hogy az a rendszer, amelyről kezdetben álmodott, s amely annyi ponton érintkezett Nagy Imre demokratikus szocializmusával -járhatatlan. Ám, továbbra is magáénak vallva a szocializmus lejáratott eszméit, megkísérel tájékozódni a megvalósítás - terrortól mentes - más lehetősége iránt, amelynek gyakorlata, a munkástanácsok önigazgatási rendszerében, már megvalósulni látszott Jugoszláviában, s csírái megjelentek itthon is a forradalomban és utóvédharcaiban. A vele való szembesülés azonban már nem sok reményt adott. A kétségek és csalódások között hányódva az eszmékhez való hűség valami olyan hihetetlen és következetesen végigvitt kamikaze-szereptudatot alakított ki benne, amelyet logikailag nehéz megmagyarázni. Minél jobban szorul a hurok - Nagy Imrét és híveit elrabolják és Romániába hurcolják, majd "segítség" ürügyén Budapestre érkezik a szovjetek három magasrangú képviselője: G.M. Malenkov, M.I. Szuszlov