Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1952

* Ma úgy látom, hogy a párt ábrázolása a II. kötetben valóban hiányog hibás. Miért? Csak a valósághoz mérve hibás-e? ... vagy a regény belső törvényeihez mérve is? Mind a két szempontból nézve az. Nem lett volna szükség a harmincas évek munkásmozgalmának s benne a pártnak részletesebb ábrázolására; egyetlenegy regénybe nem illő, extenzív ábrázolására; egy vagy két bensőségesen kidolgozottabb, részletesebb nagyobb jelenettel érzékeltetni tudtam volna a pártban rejlő nagy erkölcsi, embernevelő s forradalmi erőt, még akkor is, ha ez a jelenet történetesen vereséggel vagy csak ideiglenes győzelemmel végződik. A történelemben nem kizáró lag az azonnali, kézzelfogható eredmények fontosak. Ilyen jelenet azonban hiányzik a II. kötetből. Elálltam ennek a megírásától, mert a kom[munista] pártot csak Bálint fejlődésének ütemében ritmusában akartam részletesebben felszínre hozni, egyre abban az arányban a mértékben, ahogy hősöm öntudata szeme kinyílik, osztálytudata fejlődik erősbödik. A párt szerepe a III. és IV kötetben egyre erőteljesebb 4es* lenne. - Bálint fejlődésével párhuzamosan, s lényegében mindig ez előtt haladva - egészen addig a pillanatig, amíg nagy történelmi győzelméig nem ér, s Bálint saját fejlődése betetőzéseként utoléri. A pártot munkásmozgalmat, amelyben én mégis csak a s benne a pártot azonban én mégiscsak ábrázoltam. Lehetetlen lett volna nem ábrázolni, s természetesen mintahogy nem is volt célom teljesen kitérni előle. ¥kt A II. kötetet önmagában «éasük nézve, de még ha az I. vei együtt is, ám a tervezett III. és IV nélkül, akkor ez az ábrázolás hamis. A párt forradalmi, tudatosító s erkölcsi erejét én csak néhány rövid jelenetben írom le, balsikereit ennél jóval részletesebben. Elég, ha felidézem a Révai e[elvtárs] által említett szocdem teadélutánt, s hozzáteszem még az ennél is jóval megrendítőbb csalódást kiábrándítóbb jelenetet, a kom[munista] Ocsenás spiclivé válását. Mindkettő, de főképp intenzitásában, meghaladja azokat a vonzó jeleneteket (Júlia a sajtóelosztó lakásán, Döme lakást búvóhelyet szerez Júliának), amikor a kommunistákat cselekvően látjuk közbon látjuk, tehát jóval nagyobb elhitető erővel, mint amikor csak leírom okot együttérzést felkeltő, forradalmi cselekvésben látjuk. Igaz ugyan, hogy szerepeltetek több rokonszenves kommunista figurát (Páciusz bácsi, Szabó köszörűs, a fiatal Döme, Maravko, a sajtóelosztó, Brányik), de ezeket nagyobbára inkább csak arcképszerűen, s nem cselekvőn, a történés folyamán tehát jóval kisebb elhitető erővel. Ilyenformán az olvasóban tehát okvetlenül az az érzés lesz úrrá, hogy én a kommunistákat nem becsülöm, a párt sse magatartását és politikai cselekvését helytelenítem. A mérleget végül teljesen elbillenti Nagy Júlia alakja szereplése. Igaza van Révai elvtársnak: olváll elhibázott vállalkozás volt az, hogy a lány kommunista voltát csak közvetve, csak a magánéletében igyekeztem ábrázolni, s nem a kommunista lét elsődleges színterén, a politikai munkában. Azt hittem, eH=e forradalmi «k4t magatartásának érzékeltetésére elég lesz a sajtóelosztó jelenet, ée Most már látom, hogy ez a nyolc oldalnyi aktivitás nem egyensúlyozza ki azt a 140 oldalt, mely kizárólag magánéletével foglalkozik. Igaz het ugyan, hogy ebben a szerelemben is esak az osztály-