Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1952

hangot nélkülöző közírásában. (L. Földes Anna: Egy sajtóműfaj újjászületése. Az Irodalmi Újság publicisztikája. I. rész: 1950-1953. = Magyar Média 2000. Lsz. 44., és F. A.: Az Irodalmi Újság könyve. Bp.,2001. 10-25.) Későbbi köteteiben Déiy nem közölte újra válaszát. Talán Veres Péter személye miatt, de azt sem tartjuk kizártnak, hogy elkerülje ezzel a népi és urbánus szemlélet összeszikráztatásának még a látszatát is; amelynek újraéledése ellen éppen ő emelt szót utóbb, Nagy Imre reformpolitikájának meghirdetését követően. (L. Az írók egyetértéséről. In Botladozás. 1. köt. 472-481.) Lapunk július 31-i számában jelent meg Veres Péter: A Szerelem a mai magyar irodalomban című cikke. Mai számunkban Déry Tibor válaszol Veres Péternek néhány, az ő Felelet című regényére vonatkozó megállapításaira. Az Irodalmi Újság szerkesztősége a vita tárgyát képező összes lényeges kérdésekben Veres Péter álláspontját teszi magáévá. Veres Pétert felkérjük, hogy Déry vitairatára válaszoljon. Az Irodalmi Újság szerkesztősége Könyvemmel, a Felelet második kötetével sok bírálat foglalkozott és éppenséggel nem mindig elismerően. Nem tartom illőnek, de hasznosnak sem, hogy az író vitába szálljon kritikusaival, még akkor sem, ha meg van győződve igazáról: se vége, se hossza nem lenne a terméketlen polémiáknak. Kivétel az olyan eset, amikor a kritikus teljesen félreért egy könyvet vagy egy problémát, melyet a könyv felvet s a maga módján megoldani igyekszik - s amikor ezt a félreértést a maga nagy írói nevével fémjelezve, egyéniségének teljes súlyával ajánlja az olvasó figyelmébe. Különösen aggasztó ez akkor, ha ez a kritikusi tévedés népszerű érveket vesz bérbe, s ezért arra számíthat, hogy bizonyos tájékozatlan vagy eleve elfogult olvasókörökben szíves fogadatásra talál. Könyvem szabad prédája sok és sokféle félreértésnek; de ezektől nem félek, mert remélem, hogy az idő el fogja őket mosni. Veres Péter tévedését azért tartom megvitatandónak, mert tetszetős szólamával közhangulatot képes teremteni, mely megtévesztheti volt olvasóimat, s elijeszti azokat, akiket ezután szeretnék megnyerni. Az emberi élet s ezért az irodalom egyik legnagyobb s legszebb tárgyának, a szerelemnek szemszögéből nézve ad Veres hamis képet könyvemről, ezért szeretnék vele a tisztelet és szeretet hangján vitába szállni. Veres nem csak az én könyvemről szól cikkében, én csak a magam könyve kapcsán válaszolok: remélem azonban, hogy az egyedi eset általános érvényű érveket is kezembe fog adni. Úgy gondolom, Veres ehhez az egész cikkéhez balszerencsés kézzel fogott hozzá. Már a cikk szerkezete sem sikerült. Négy élő magyar írót, Szabó Pált, Sarkadi Imrét, Juhász Ferencet és engem vizsgál meg Veres annak a bizonyítására, hogy az új magyar irodalom méltatlanul bánik a szerelemmel. Elmarasztal bennünket s egy füst alatt a mai magyar költészetet is. „ ... nem tudunk megelégedni azzal, amit a mai költészet adni tud", írja. „Vannak szép kivételek", teszi hozzá zárójelben, „de ez a cikk nem seregszemle akar lenni, és nem is általános értékelés igényével íródik." De kérdem, miért nem ír ezekről a kivételekről? Hogy lehet az, hogy még csak meg