Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai perének ítélete. 1957. november 13.
1957 téren ismertetni, majd az Irodalmi Újság október 23-i rendkívüli kiadásában terjesztette. Ebben a kiáltványban egyelőre még a leninizmus és humanizmus eszméihez való ragaszkodásukat is hangoztatták, de már a bevezetőben „történelmi sorsfordulóról”, „forradalmi helyzetről” beszéltek anélkül, hogy a fordulat, a változás tartalmát maguk szabatosan meghatározták volna. Erre csak következtetni lehet egyrészt abból, hogy a kiáltvány leszögezi, hogy „párt és az állam vezetői mindeddig nem adtak életképes programot.” Minthogy ez a kiáltvány negyedévvel az MDP KV-énak 1956. július 19-21-i ülése után látott napvilágot, amikor a KV átfogó programot adott a feltárt hibák kijavítására, sőt e program végrehajtása is gyors ütemben folyt, figyelemmel továbbá arra, hogy a Nagy Imre köré csoportosuló revizionisták is elismerték - legalábbis szavakban -, hogy e program az elkövetett hibák kijavítására alkalmas, - az írók kiáltványa ezzel kifejezésre juttatta, hogy a „változás”, „fordulat” alatt nem a „hibák kijavítását” érti. A kiáltvány egyes „pontjai” eklektikus, kétértelmű, dagályos és homályos fogalmazásukkal valódi céljaikat inkább eltakarták, mint megvilágosították. így ennek kifejtésénél használt kifejezések (politikai jelszavak) igazítanak el bennünket a „fordulat” tartalmát illetően: „önálló nemzeti politikát”, „a nemzetiségek egyenjogúságát”, az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének irányításában „a munkásság, parasztság és értelmiség végre az őt megillető szerephez” juttatását követelték, valamint, hogy az üzemeket „a munkások és szakemberek” vezessék. A szövetkezés önkéntességének tiszteletben tartását és a mezőgazdasági termelés irányításának megszüntetését, mint a „parasztság önrendelkezési jogát” fogalmazták meg, végül a párt és az állam vezetésében követelt „alapvető szerkezeti és személyi változás” tekintetében a Hazafias Népfront Nagy Imre-féle 1954. októberi koncepcióját és Nagy Imrének megfelelő szerephez juttatását említik. Mindez arra utal, hogy az itt elködösített célkitűzés tartalma - egy az értelmiség és szakemberek által vezetett, osztálybékét hirdető, szovjetellenes, irredenta nemzeti „kommunizmus”. Már itt leszögezi a Népbírósági Tanács, hogy az ellenforradalom során az ilyen és ehhez hasonló politikai koncepciók az ellenforradalom menetére nem is hathattak mérséklőleg, így politikai szerepük szükségszerűen nem lehetett más, mint hogy a szocializmus kevésbé öntudatos híveiben, a politikailag nem eléggé iskolázott tömegekben a „harmadik út” irreális illúzióját keltették és ezzel a kapitalizmus, a fasizmus restaurátorainak a malmára hajtották objektíve a vizet. Két nappal később, október 26-án az írószövetség újabb kiáltványa (Nyomozati Iratok) már lemond arról, hogy az ellenforradalom többi résztvevőire irányítólag hasson, leveti a sajátos kifejezési módját és maradéktalanul igazodik a kialakult ellenforradalmi jelszavakhoz (Á/H lefegyverzése, a szovjet csapatok kivonása, koalíciós kormány, stb., stb.). Október 24-én az írószövetség elnöksége határozatában Gerő Ernő leváltását követelte, és az a folyamat, mely az ellenforradalom előtt már megkezdődött, új szakaszhoz ért: az írók hivatottnak hirdették magukat nemcsak az állam, de párt irányítására is. Ennek különös kifejezési módja a később idézendő Nagy-budapesti Munkástanácshoz írt levelük. Egyes lapokban néhány író kiáltványa is (Nyomozati Iratok) az írószövetség nevében látott napvilágot néhány nappal később: ez annyiban különbözik az előbbi két kiáltványtól, hogy itt sem programot nem ad, sem nem igazodik az ellenforradalom programjához, hanem a „forradalom tisztaságára” hivatkozással „törvényes” keretek közé szeretné szorítani az utcai lincseléseket, azt a barbár, gyilkos fehérterrort, ami ekkor már Budapesten, Miskolcon, Mosonmagyaróváon az I9l9-es vérengzést túlszárnyalta. Ez a felhívás többek között ugyanabban a november 2-i Irodalmi Újságban is megjelent, melyben már senki sem írt a „forradalmár” írók közül a szocializmusról, egyetlen cikk kivételével, melyben szemérmetlenül hazudva a következő kitétel állt: „... ebben a tisztes és tiszta és fegyelmezett, tehát gyönyörű forradalomban egyetlen önző vagy fasiszta hang nem hallatszott ... Vagyis nyíltan ki kell hát mondanom a szót, hogy ez a forradalom voltaképpen le sem tért a legjobb értelemben vett szocializmus útjáról.” 209
