Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai perének ítélete. 1957. november 13.
195 7 Ebben az irodalmi lapban a kétértelműség a bizonytalanságot eltakarni hivatott dagályossággal versenyez. „Igazi”, „csodálatos” jelzők pótolják a határozott állásfoglalásokat; a Horthy-korszak dicsőítése megfér egyazon cikkben a visszatérésétől való félelemmel, a lincselés „törvényes” keretek közé szorítására irányuló jámbor óhaj a forradalom erkölcsi tisztaságának dicséretével stb. Egyszóval az írók felkészültek a bombasztikus jelzőkkel kifejezett „lelkesedésre”, a gondokat eltakaró „ujjongásra”, politikai álláspontjukat jótékony homállyal borítani, hogy mindenki azt olvashassa ki belőle, ami neki tetszik - azaz a fasizmus által engedélyezett, gerincpuhító „igazi” sajtószabadságra. És ez az írói mivoltában meggyalázott, politikai álláspontját megtagadta együttes - mihelyt a fasizmus előrevetett árnyéka alól szabadult, a szovjet csapatok segítsége folytán nem kellett közvetlen rettegnie a magaidézte veszedelemtől, mindent élőiről akart kezdeni: „igazuknak” bizonygatá- sát, a demagógiát, stb. November 12-én a „forradalom”-hoz való „hűségüket” hangoztatták, sorsközösséget vállaltak a munkásság, parasztság (?) és ifjúság „forradalmi” szervezeteivel és visszakanyarodtak az október 23-i kiáltványukhoz, elhallgatva, hogy annak politikai „követelései” felett az ő „forradalmuk” kézlegyintéssel tért napirendre. Ebben a kiáltványban az írószövetség (és vele együtt aláírt értelmiségi csoportok) tudva valótlanul azt állították, hogy az ellenforradalom nem akart a szocializmus útjáról letérni, és az október 23-i írószövetségi kiáltványban sejteni engedett politikai koncepció (demokratikus eszközökkel, nemzeti sajátságok figyelembevételével semleges országban megvalósuló „szocializmus”) volt az egész ellenforradalom vezérlőeszméje. (Nyomozati Iratok). Az írószövetség ennek a programjának megfelelően a fegyveres ellenforradalom leverése után szoros politikai kapcsolatot létesített a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, a Magyar Értelmiség Országos Forradalmi Bizottságával és az egyéb hasonló „forradalmi” szervezetekkel, melyek nem tudtak belenyugodni abba, hogy az események rájuk cáfoltak. Ennek a politikai álláspontnak jellegzetes kifejezése az a levél, melyet a Nagy-budapesti Központi Munkástanácshoz és SZOT-hoz intézett az írószövetség elnöksége. (Nyomozati Iratok.) E levél abból indul ki, hogy a magyar nép csak olyan kormányzatot ismer el „nemzetinek”, amely „a nemzeti irodalommal összhangban működik”. Szemrehányást tesz a kormánynak, hogy erre nem törekedett, sőt az ellenforradalmat nevén nevezte, az ellenforradalom tényekkel leleplezése ellen tiltakozik és szolidaritását fejezi ki az összes „forradalmi” szervekkel, köztük a parasztság nem létező, de nagyon remélt szervezeteivel is. Lényegében a december 28-i közgyűlés (Nyomozati Iratok) és az azon elfogadott Gond és hitvallás (Nyomozati Iratok) egyetlen érvvel nem gazdagítva ismétli ugyanazt a gondolatmenetet: nem elemzi az eseményeket, nem a tényekből indul ki és nem tényekre alapít értékelést, hanem megfellebbezhetetlen ítéletet mond a szovjet állam vezetőinek államférfiúi bölcsességéről és sértődötten unos-untalan ismételgeti, hogy senkinek sincs joga kétségbe vonni az ő „igazukat”. A vádlottak a tárgyalás során minden alkalmat megragadtak, hogy kifejezésre juttassák az írószövetség e káros szerepét elítélő álláspontjukat. 2.) Ugyancsak a tárgyaláson megvizsgált okmányok a már hivatkozott, valamint Kautzky Norbert László, Gáli József, Angyal István, Szirmai Ottó, Babay István, Rácz Károlyné, Petrák Ferenc, Rácz Sándor és Örkény István tanúk, dr. Kelemen Endre, dr. Bene László és dr. Polner György szakértők vallomása alapján tényként megállapította, hogy Déry Tibor I.r. vádlott, aki tőkés családból származik, apja ügyvéd volt, ő maga fiatal korában csatlakozott a munkásmozgalomhoz, szakított családjával, író lett, a Tanácsköztársaság alatt az írói Direktórium legfiatalabb tagja volt. A Tanácsköztársaság vérbefojtása után emigrált, majd később hazajött. Fordításokból, mindenféle munkából tengette közben életét, először hosszabb-rövidebb ideig külföldön élt. Ez időben írt legjelentősebb művei (Szemtől szembe, A befejezetlen mondat) publikálására az akkori körülmények között gondolni sem lehetett. Felszabadulás után e művei is megjelentek, népi államunk mint egyik legjelentősebb élő regényíróját tartotta számon, kitüntetésekben, Kossuth-díjban részesítette, és bár az MDP részéről kemény kritika is elhangzott vele szem210
