Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957 - 1957. augusztus 29

1957 ger - ez a procedúra egyben ízelítőt ad a volt AVH vallatást és a kon­cepciós pereket előkészítő módszeréről, illetve annak maradványáról. Nemhiába hasonlítja évekkel később Déry az írók felelősségre voná­sát az egykori Rajk-perhez. Hogy a megtöretés meghaladta a „szükséges” mértéket, az egyébként ebből a szikár és hivatalos szövegből is kitűnik. Déry viszonylag simán ismétli a besulykolt fordulatokat és önvádakat, ám - még ekkor is! - helyenként kiesik szerepéből, keverve a „forradalom” és „ellenforra­dalom” jelzőt, kiszolgáltatottan hányódva a számára ekkor már pusz­ta szavakká üresedett fogalmak között. A vallomás terjedelmes része foglalkozik Nagy Imrével, s ezen belül Déry róla alkotott képének megváltozásával. Nem e bevezetés felada­ta, hogy elemezze a kérdést, amelynek immár tisztes irodalma támadt. Ehelyütt csupán jeleznénk, hogy ebben a kérdésben véleményünk vala­melyest eltér Standeisky Éváétól, aki feltárva a kettőjük között támadt nézeteltéréseket 1956 nyarán és őszén, úgy vélte, hogy ez a távolodás a vallatások során tovább növekedett, amikor Déry - a kihallgatója által felolvasott vallomások nyomán - azt hitte: az ő őszinte politikai gesztusait, például a Petőfi Körben való felolvasását - Nagy Imre és köre csupán eszköznek használta fel saját céljaik érdekében. (L. Déry Tibor és Nagy Imre. = Múltunk 1992. 4.sz. 40-47., és Magyar Hírlap 1993. jan. 2. l.sz.)Nem kétséges, Déry már 1956 nyarán megbántódott Nagy Imre egy megjegyzése nyomán, mi több: naplójában és el nem küldött levelében (l. Nyílt levél Nagy Imréhez, in Szép elmélet fonákja. 572-575.) ellenérzéssel fogadta Nagy óvatoskodó politikai lépéseit ok­tóber 23-át követően, s talán a kihallgatásokon megismertek is rosszul estek neki. Am ennek ellenére mégsem adnánk érdemben hitelt Dérynék a jegyzőkönyvben olvasható - kicsikart - mondtainak, amelyek egyrészt emberileg, másrészt politikailag ítélik el Nagy Imre személyét. E verbális fordulatok annak a forradalmat - ellenforrada­lommá átkeresztelő koncepció következményei, amit kihallgatói kényszerítettek ki belőle. A kortársak visszaemlékezései szerint (l. például Vásárhelyi Miklósét, in Kortársak Déry Tiborról. 151-159.) a korábbi súrlódások ellenére Déry elismerte és nagyrabecsülte Nagy Imre történelmi szerepét. 1957. augusztus 29. KÉRDÉS. Ismertesse röviden az életrajzát! * FELELET. 1894-ben születtem Budapesten. Polgári családból származom. Apám ügyvéd volt. 1912-ben érettségiztem és utána nagybátyám - aki vezérigazgató volt a Nasici Tannin-gyár és Gőzfűrész rt.-nél - helyezett el, mint kezdő gyakornokot. 143

Next

/
Thumbnails
Contents