Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957 - Déry Tibor saját kezűleg írt életrajza

1957 kevésbé bírom szabadságom bármilyen korlátozását, testben-lélekben megtörve jöt­tem ki a börtönből. Ősszel kitört a második világháború. Bevonulnom korom miatt ugyan már nem kellett, de egyébként végig igen rossz sorom volt. Lelkileg még nem hevertem ki a börtönt, tudtam, hogy a rendőrség szem­mel tart, mint elítélt kommunista sehova sem írhattam, sőt az egyik lap (Pester Lloyd) az ítélet kihirdetésekor közepén megszakította s beszüntette egy folytatásos regé­nyemnek közlését. Később nagy ritkán a Nyugat s a Népszava hozott egy-egy írást tőlem. Pénzt kellett keresnem, mert öcsém is állás nélkül volt, éjjol nappal fordítót te«* jövendő, második feleségem is kereset nélkül, állandóan betegeskedett. Éjjel- nappal fordítottam, a háború alatt talán negyven kötetet fordítottam le, németből, franciából, olaszból, angolból, nagy részüket álnév alatt, vagy barátaim nevén, rész­ben a magam rossz neve, részben a zsidótörvények miatt kényszerülve erre. A németek bevonulása után a ház, amelyben laktunk, sárgacsillagos lett, öcsémet elhurcolták, előbb Sárvárra, azután Auschwitzba, ahol kivégezték. Anyámmal együtt, aki ekkor már nyolcvanéves volt, egy keresztény lakásba menekültünk álné­ven. Szilasi barátomtól, Svájcból kaptam egy hamis dél-amerikai állampolgárságot, ennek védelme alatt egy ideig módomban állt az 1939-ben a börtönben megismert Demény Pál segítségével, akivel ez idő tájt egyszer véletlenül az utcán találkoztam, üldözött zsidóknak és kommunistáknak hamis papírokat, búvóhelyeket szerezni. Eb­ben Fodor József költő barátom és ennek néhány barátja is segített. A nyilasok há­romszor fogtak el, mindháromszor meg tudtam szökni, egyszer a Téglagyárból, egy­szer már a Duna-partról. Anyámmal együtt, aki ekkor már nagyon gyönge volt, s alig bírt járni, magunknak is többször lakást búvóhelyet kellett változtatni, míg végül janu­ár 18-án a szovjet csapatok fel nem szabadítottak. Az első orosz tisztet, aki a pincébe bejött, megöleltem, megcsókoltam. A Szovjetunió beváltotta hozzá fűzött reményeimet. *** A felszabadulás után: kapott utasítás értelmében először is összefoglalóan közlöm, hol és hányszor jártam 1945 óta külföldön. A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy az évszámokat illetően, az idősorrendben tévedhetek. 1945 őszén vagy 1946 tavaszán Svájcban, kiküldetés, illetve meghívás. 1948 tavaszán Svájcon át Olaszországba kiküldetés. 1948 nyarán Románia, kiküldetés. 1949 Lengyelország, Wroclaw, kiküldetés. 1950 Csehszlovákia, kiküldetés. 1951 Lengyelország, csereakció. 1953 telén Svédország, hazautaztomban NDK-kiküldetés. 1954 nyarán szovjet, 1956 tavaszán Bécs, meghívás. 1956 őszén Svájc, Olaszország, meghívás. *** A felszabadulás után azonnal nagy lelkesedéssel dolgozni kezdtem. Lakást szerez­tem, társbérletet, hogy összeköltözhessek új feleségemmel, s megírtam egy már az 66

Next

/
Thumbnails
Contents