Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor saját kezűleg írt életrajza
1957 ezelőtt a Társadalmi Szemle szerkesztőségében találkoztam, a kiadóhivatalban dolgozott. Bécsben mindkettőjüket csak álnevükön ismertem. Amikor úgy láttam, hogy a rendőrség felfigyel rám, hazautaztam Bécsből. Rövid pesti tartózkodás után Spanyolországba mentem, az volt akkor a legolcsóbb ország Európában, de a 160 koronából ott is csak erős koplalásra futotta. Egy évig éltem Palma de Mallorcában, levesen, kenyéren és narancson, befejeztem, megírtam a második kötetet s hazautaztam. Úgy számítom, hogy 1936-ban vagyunk. Anyám akkor már 72 éves volt, nem akartam újra elhagyni, tehát elhatároztam, hogy végleg letelepszem Pesten. A külső körülmények csak annyiban voltak most kedvezőbbek, hogy nem kellett a napi kenyeremről gondoskodnom. Az elkövetkező körülbelül másfél év alatt megírtam Pesten a harmadik kötetet, egy további fél évig javítottam az egész munkám. Mind a két említett könyvemet, amelyek kommunistákról szólnak, teljesen reménytelenül írtam abban a majdnem biztos tudatban, hogy megjelenésüket már nem fogom megérni: a legsötétebb ellenforradalom idejét éljük. Az asztalfiókba tettem a kéziratot. Úgy emlékszem, ebben az évben vagy a következő 1937-esben Vértes György, akit már előbb is felületesen ismertem, közölte velem a pártnak azt az üzenetét, hogy szeretnék, ha vele mint társszerkesztővel Gondolat címmel egy lapot indítanék: az én nevem arra volna jó, hogy a baloldali polgári íróktól, akik engem ismernek, kéziratokat kapjak, s így valamiféle haladó egységfront alakulhatna ki a baloldali értelmiségben. Elvállaltam. Sajnos, Vértessel csakhamar összekülönböztem, politikai magatartása túl merev volt ahhoz, hogysem a polgári íróktól kéziratokat szerezhettem volna, melyek megfelelnek az ő szempontjainak. A lapba egyébként túlnyomóan kommunisták dolgoztak, álneveken, köztük Molnár Erik is, de azért néhány kéziratot én is tudtam szerezni, s magam is írtam bele, még aztán is, hogy szerkesztői tisztemről lemondtam. Erre az időre esik a Szép Szó indulása is, József Attila és Ignotus szerkesztésében. József Attila ekkor már egyik legjobb barátom volt, kivel éjszaka hosszan vitattuk meg az irodalom és a szocializmus problémáit, gyakran hazakísért a kávéházból, hogy még tovább beszélgethessünk, ott aludt nálam. Abban az időben, amikor a pártban súlyosan támadták s mellőzték József Attilát (például nem küldték ki a Szovjetunióba), s ő már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a népi írókhoz csatlakozik, minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy lebeszéljem szándékáról a súlyosan sértett költőt. Egy alkalommal leutaztunk dr. Makaihoz, sógorához is, Hódmezővásárhelyre, s ott maradtunk néhány napig, hogy nyugodtan végigbeszélhessük problémáit. Gondolkozásunk, hajlamaink jól megfértek egymással. Dolgoztam a Szép Szóban is kérésére, sokat dolgoztam sőt egy tanulmányomat a lap 1. számában programcikknek akarta megtenni, ami csak a többi polgári szemléletű szerkesztő ellenállásán hiúsult meg. 1938-ban az ügyészség vádat emelt ellenem egy, a Szovjetunióról szóló francia könyv (Gide) lefordítása miatt, s jogerősen két hónapi fogházra ítélt. A büntetést 1938 decembertől 1939 januárig töltöttem le. Minthogy a többi embernél úgy látszik 65
