Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1964 - Számadás (1968)
SrŐMUtdÓL BAJUSZOS. Mondja csak, barátom, miért tartja a fején a kalapot? Nem vagyunk kocsmában! Hirtelen előrehajol, és lekapja a legény fejéről a kalapot. Egy véres vattacsomó hull ki a kalapból, a legény koponyáján egy jókora véraláfutásos dudor lesz láthatóvá. Egy asszony rémült sikoltása. Nézzenek oda! Hát ezt hol szerezte? LEGÉNY változatlanul mosolyogva. A kocsmában, verekedés közben. Tessék visszaadni a kalapomat! BAJUSZOS. Úgy ... Verekedés! Aztán kivel verekedett? Csak nem a karhatalommal? LEGÉNY. Nem, kérem, nem a rendőrökkel. Tessék visszaadni a kalapomat! A sarokban egy szótlan, városi ruhás, hivatalnok házaspár ül, a férfi szemüveges. A fiatalasszony a véres koponya láttán - a többiek észre sem veszik - elájult, férje most felugrik, kiront a folyosóra, hogy valahonnan vizet szerezzen. A FÉRFI a fülkében ülőkhöz. A feleségem ... elájult ... kérem ... 38. kép. Kimegy a folyosóra, áttolakszik az ott állók sűrű tömegén, eljut a vécéig, de nem sikerül megnedvesítenie a zsebkendőjét, mert nincs víz. 39. kép. A fülkében. Valaki pálinkát csurgat a fiatalasszony szájába, az magához tér. Férje visszaérkezik. LEGÉNY. Kérem, adja vissza a kalapomat! BAJUSZOS visszaadja neki a kalapját. Csak azt nem értem, miért volt ez az utazás ilyen sürgős, miért nem ment előbb orvoshoz, hogy bekötöztesse a sebét. LEGÉNY. De hát meghalt az anyám. NYURGA FÉRFI. Vannak emberek, akik annyira megszállottjai annak, hogy átjussanak a határon, mintha attól függene az életük. Szerintem még poggyász nélkül is nekivágnak, csak azzal, ami rajtuk van. Professzorra kacsint. Van egy ismerősöm, akit elkaptak a határon, majd visszaküldték. De másodszor is megkísérli, megint elcsípik, visszaküldik. De amikor harmadszor is a határőrség markába kerül, azt mondja neki a parancsnok — ismerem, derék magyar ember -, rettentő dühösen: Ha még egyszer a szemem elé kerül, megbilincseltetem magát, és sajátkezűleg teszem át a határon. FEJKENDŐS NŐ a professzorhoz. Az úr budapesti. Biztosan ismeri Simon Károlyt, akinek az a nagy fehérneműkereskedése van ott, a Petőfi utcában. PROFESSZOR. Nem asszonyom. Sem Steineréket Győrből, sem Simon urat Budapestről. A FEJKENDŐS ASSZONY rosszallólag csóválja a fejét. Nevetséges. Nézze, ha ismerné, most jót lehetne csereberélni vele. Én két szép borjúcomböt vittem Győrből, és húsz méter gyolcsot kaptam érte, erőset, rózsaszínűt, kettő harminc métere. MÁSIK NŐ. Ugyan már! Annyi borjúhúst kap az ember Budapesten, amennyit csak akar. Én olyan finom és ízletes vesepecsenyéhez jutottam ott. BAJUSZOS. Hát igen, ha ismeri az ember a módját. Mit adott érte? MÁSIK NŐ. Zsineget, feketét meg fehéret, tíz forint gombolyagja. SZEMÜVEGES HIVATALNOK. Mi két hónapja egy falat húst sem láttunk. 487
