Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1963 - Gian Maria Dossena: írni Budapesten. A nagy magyar író, aki Olaszországban tartózkodik az 1956-os elítélését követő, teljes rehabilitációja után, kifejti egy vasfüggönyön túli művész problémáit
1963 Déry Tibor jókedvűen nyugtázza felesége melléfogását: - Alapjában véve nem tévedett: több hamvat találni a temetőben, mint ebben a kis majolika edényben. Déry Tibort tartják a legnagyobb élő magyar írónak. Egy író, aki mindig elkötelezett volt, aki megismerte Horthy fasisztáinak börtönét, akit az 1956-os felkelés után kilenc évi elzárásra ítéltek, s aki gyakran kényszerült hallgatásra. Egy hosszú elbeszélése, amelyik az 1956-os eseményeket követő napokban játszódik, a Számadás az Új írás nevű irodalmi folyóirat 1962. szeptemberi számában jelent meg, ez jelezte munkássága teljes rehabilitációjának kezdetét. Déry kis híján hetven éves. Most ismét útnak indult, hogy fölkeresse az országokat, ahol kiadták és kiadni készülnek műveit: Oroszországot és Norvégiát, Németországot, Franciaországot, Svájcot. Most Olaszországban van, sok-sok év után első ízben. Német kiadójának a vendége itt, Pieve di Camaioréban, egy tengerre néző dombháti házban. Két felolvasást tart december közepén Torinóban és Milánóban, majd Rómában és Nápolyban is. Franciául fog beszélni. Oslóban a minap németül beszélt. Nem valami nagy sikerrel, mondja mosolyogva. A norvégok az idő folyásához alkalmazkodó német nyelvet ismerik. Irodalmi tárgyú beszédtől szörnyű zavarba esnek. Folyton az órájukat nézik. Déry az egyik kéziratlapról a másikra ugrott, összevegyítve és összefércelve a mondatokat, megbontva a cselekményt. A lehető leggyorsabban a végére jutott, nagy tapsot kapott érte. Reméli, több szerencsével jár Olaszországban, s efelől nincs is kétsége. Franciasá- ga tökéletes, amint mellesleg szólva a németsége is, világos, választékos, sőt lenyűgöző, a régi magyar, lengyel és orosz nemesség franciasága. Beszédébe gyakran elegyít olasz kifejezéseket, ezek minden szava helyénvaló. Déry Tibor nemes, nyíltszívű, egy kissé hajlott hátú, de mindenek dacára sem megfáradt, szép öregember. Sikerül elrejtenie a sok-sok átélt megpróbáltatás nyomait. Egy rokonszenves, nagy kutyát simogat. Angyal a neve. Déry megsimogatja, majd kiteszi a szűrét. - Most sír - mondja. Amióta Déry Tibort rehabilitálták, újra lehetővé tették neki, hogy írjon és publikáljon meg utazzék, többször megfogadta, hogy csakis irodalmi ügyekről értekezik, kizárja beszélgetéseiből a politikát, és nem ad nyilatkozatokat. - Az újságírók - mondja - százszámra igyekeztek megkömyékezni Németországban, Svájcban, mindenütt, de mindig elutasítottam őket. Ez az első alkalom, hogy engedek. Ez tehát Déry Tibor első interjúja a magyar felkelés óta. Mindazonáltal egy magában véve is jelentős előfeltételt szab az író. Azt mondja mindjárt az elején:- Kérem, ne kényszerűben politikai nyilatkozatokra. Ha gondolkodásomban jelen van is a politika, ez nem a dolgok mai állására vonatkozik, hanem inkább az emberi állapotra, amit igyekszem az emberi társadalom mindig változó formáinak változásában vizsgálni. Nem csupán az ember érdekel, hanem a természet, az embernek adott környezet és a második, mesterséges környezet is, amit az ember alakított ki magának. Sajnos, nem hiszem, hogy túlságosan jól teljesítette ezt a feladatát. Az emberi szabadság az, amit én a legtöbbre tartok. Ám ennek a szabadságnak kompromisszumnak kell lennie az embernek saját maga iránti kötelessége és a má395
