Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Micsoda? - mondta az asszony elámulva. - Templomba?- Nőm lóvén Nincs már elég időm, hogy végére járjak kételyeimnek - mondta a tanár. - Azt fogom tenni, amit a gyöngeségem megkíván.- Az ég áldja meg, János—kiúltotta-az asszony. Az asszony hirtelen kigubózott macskamozdulatlanságából, s apró szája megremegett, nem lehetett tudni, még a sírástól-e vagy már a készülő nevetéstől. - Az ég áldja meg, János - kiáltotta -, hát nem vagyunk mi nevetségesek? Ha így elnézem magunkat! Maholnap ötvenéves vagyok, s maga még mindig szerelemről szónokol.- Ebben is igaza van - mondta a tanár. - De egy idő óta fontosabbnak tartom magam a boldogságot a máo igagaágámíl az igazságnál. Magára sem leszek többé tekintettel.- Mi történt magával, János? - kérdezte az asszony megütközve egyre jobban megdöbbenve. A tanár egy ideig hallgatott. Ide-oda járkált a szobában, s ha valamilyen kisebb bútordarab az útjába került, azt nem kerülte ki, hanem kezével vagy rendkívül hosszú lábával türelmetlenül félretolta; egy zsámoly az ajtóig repült, egy vékony lábú asztalka, mely magasan meg volt rakva könyvekkel, felborult, s ókori kőkor- szakbeli porfelhőt bocsátott ki magából. Az asszony egyre idegesebben idegesen figyelte a szobaberendezés ellen vívott Don Quijote-i harcot.- Hallja, inkább verjen meg már inkább engem, s hagyja békén ezeket a szerencsétlen bútorokat, ha már nem tud meglenni testi erőkifejtés nélkül - kiáltotta végül is türelmét vesztve. - Mit vétettek azok magúnak? Ha mindonkóp hadakozni akar, jo lentkozzók a Vörös hadseregbe. - Húsz évvel ezelőtt lett volna ilyen harcias, akkor talán még lett volna valamilyen haszna. Üljön le, kérem, s viselkedjék méltóságteljesen, ahogy a korához illik. A tanár leült az ágyra, az asszony háta mögé. - Mit mondott Tamásról az imént? - kérdezte lihegve, a lélegzete nehezen járt.- Meg akar házasodni Na végre! - mondta az asszony. - Tamás meg akar házasodni. Hallott már ilyet?- Hallottam - mondta a tanár. - De nekem mi közöm hozzá? Beszélje meg Károllyal. Vagy az meg hozzám küldte?- Miért küldött volna magához? - kérdezte az asszony csodálkozva.- Azt hittem - mondta a tanár. - Azt hittem, hogy az apához küldte magát. Az asszony elpirult. - Mit képzel a házasságunkról, János?- Hogyan? - mondta a tanár. - Csak nem hiszi, hogy Károly még mindig nem tudja az igazat? Vagy olyan ostobának turtja ostoba volna?- Vagy olyan bolea volt Olyan okos - mondta az asszony. - Olyan bölcs, hogy hallgatni is tud, amikor kell. Ha az ember meg akar tartani egy asszonyt, akkor annak nem az az egyedüli módja, hogy asztalokat meg székeket bont fel.- Nem az egyetlen - mondta a tanár. - Egy másik az, hogy megért. Én is mindig azt tartottam, hogy a legfőbb tudmányos erény hegy-ag-ember-igyekezzék megérteni a-világot a megértésre való törekvés.- Az Mi lelte magát, János? - mondta az asszony, s szeme újra könnybe lábadt. 315
