Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 Kérem Hagyja már abba! Ne gúnyolódjék, János! Károly akár tudja az igazat, akár nem, Károly úgy szereti Tamást, mintha a saját fia volna.- Tamás meg úgy gyűlöli, mintha a saját apja volna - mondta a tanár.- Meg van maga veszve? — kiáltotta az asszony, s egy ugrással talpon termett. - Meg van maga veszve? Miért gyűlölné?- Mert magába azorelmes Azért, mert maga szereti - mondta a tanár. - A természetnek vannak ilyen különös kanyarjai, amelyek elkerülik a maga ártatlan figyelmét. Ott áll bosszút a boldogságon, ahol a legkevésbé várják. Miután az asszony alaposan kisírta magát, amitől a tanár leikébe is valamelyest vissza is szemlátomást megkönnyebbült, lementek sétálni az alsó Duna-rakpartra, ahol délelőttönként a lipótvárosi ebtulajdonosok vagy ezeknek cselédei « kutyáikat sétáltattok járatták meg. Az egyik Palatinus-házzal szemben egy homokkotró daru dolgozott, a vödörszállító lánc minden fordulónál rozsdásan csikorgott. A a Duna fo nőkéről folyamfenékről felhozott finom föveny hatalmas dombokban emelkedett a rakpart szélén, amelyeknek tetejükön nagyokat rikoltozva gyerekek játszadoztak a sűrűn szőtt, arany napfény alatt, olykor egy ló vontatta kétkerekű talyign megállt kordé állt meg a dombok tövében, s elhordott egy-egy marókra való homokot a szakadatlanul növekvő hegységből hegyláncból. A közeli Margit híd felől szakadatlanul szüntelenül áramlott a villamosok csengetése. A Dunának olyan erős vízszaga volt, hogy a bérházak ablakaiba kirakott virágcserepekből már kicsalogatta az első zöld hajtásokat. Egy hajókürt szólalt meg a Margitsziget túlsó oldalán, de a hajót magát még nem lehetett látni. A sziget még csak ritkásan sarjadzó, átlátszó lombjával egy serdülő ifjúra hasonlított, melynek arcán még csak most serked az első szőr. A hajókürt még mindig búgott. Egy ablakban egy kis cselédlány piros asztalterítőt porolt, s vékony hangon énekelt mögötte.- Zajos környék - mondta a tanár, akinek minduntalan lassítania kellett, hogy az asszony apró cipőivel beérje 44-es lába nyomát. - Megfigyelte-e, Magda, hogy az a lármamennyiség, melyet az ember zavartalanul bántatlanul el tud viselni, fordított arányban áll szellemi képességeivel?- Maga egyre zsémbesebb lesz, János - mondta az asszony. - Igaz volna, hogy megöregedett?- Lehet - mondta a tanár. Az asszony nevetett. - Húsz évvel ezelőtt is itt sétálgattunk, akkor nem panaszkodott a lármára.- Akkor másoai magával voltam elfoglalva - mondta a tanár. - De lehet, hogy a lárma is kisebb volt. Az asszony csillogó szemmel körülnézett, nevetett. - Akkor ez a rész itt még alig volt beépítve, esténként, amikor itt sétáltunk, alig égett egy-két lámpa. De maga olyan nagy és erős volt, hogy sötétben sem féltem.- Most kisebb vagyok?- Igen - mondta az asszony. - Kisebb. 316
