Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Akkor arra kérném - monda a tanár hogy a következő napokban gondolkodjék el azon, hogy miért gyűlöli az apját. A diák kővé meredve bámult a tanár arcába. - Hogy én gyűlölöm az apámat? - hebegte. — Én az apámat? De hát ... —Gondolkodjék el rajta! — mondta a tanár. — Viszontlátásra. A diák nem bírt felkelni a helyéről.- Kissé rosszul érzem magam - mondta a tanár azért küldöm el. De a diák nem Tamás mégsem mehetett el, mert a tanár mellével hirtelen nekidűlt az asztalnak, feje előre hanyatlott előrecsuklott, s arca egy pillanat alatt úgy elszürkült, mintha olvonztotto volna eszméletét elájult volna. Lehet, hogy néhány pillanatig nem is volt eszméletnél, teste oldalt csúszott, s olyan súlyosan feszült neki a föléje hajló diák gyomrának, hogy ennek meg kellett feszítenie a lábát, hogy maga is fel ne dűljön. Levetkőztette a hatalmas testű öregembert, s ágyba fektette. Nem lepődött meg a ruha és fehérnemű nagy méretein, a sajátja sem volt sokkal kisebb, a tanár cipőjét is nyugodtan bátran elviselhette volna. De amikor lehúzta róla az inget, csodálkozva látta, hogy önnek fehér bőre még olyan feszes, ránctalan és sima, mint akár a sajátja, ogóaz folaőtoato felsőteste szinte szőrtelen, csak a hatalmas melle közepén s hátul a farcsigolyáknál kunkorodik néhány szál ősz szőr. Kiss professzor szemlátomást szívesen engedte át magút testét a fiatalember nagy, gyöngéd, ügyetlen kezének, s mintha valamicskét még el is túlozta volna tehetetlenségét, hogy fiatal ápolója behatóan hosszabban kényeztesse. Egész idő alatt, míg ágyba nem fektette, a diák magán érezte a tanár néma tekintetét. Beszélni nem beszéltek egymással. Tamás az ágy melletti alacsony asztalkára készített egy pohár vizet, gyufát, cigarettát, hamutartót, s utána a tanár kívánságára, aki ezúttal sem szólalt meg, csak kinyújtott kezével mutatott az ajtó felé azonnal hazament felindultan, szótlanul kiment a szobából, az előszobában felvette télikabátját, s haza indult hazament. * Három nap múlva, mely alatt láthatóan BÚlyoa gondok gyötörték nagy gondban volt, este, vacsora után bomont bekopogott anyjához, ennek a Nagymező utcai frontié utcára nyíló tágas szobájába, mely szokott bájos s mindig mulatságos rendetlenségével fogadta. Semmi nem volt a helyen, s mégis minden oda illett, ahol épp volt. A búrorok is megint máolcép álltak, amikor Tamáu utoljára itt járt. - Azért jöttem, hogy megint egyszer elbeszélgessünk, édesanyám - mondta még az ajtóban állva. - A múltkor oly finoman elbeszélgettünk. Nem zavarom? Meséljen nekem a házasságáról ... meg édesapámról, oly keveset tudok magukról.- A házasságunkról? - kérdezte az anya meglepetten, s alig észrevehetően elpirult. - Az apádról? No miért állsz az ajtóban, fiam? Gyere be, s ülj le! Tamás kikeresett magának egy széket, melyon-ncm hevert épp egy fél kooztyű keaztyűnyújtó rajta egy fél melyen nem hevert épp egy kesztyűnyújtó, rajta egy fél kesztyűvel, vagy egy rövid szőrmekabát, vagy egy fellapozott könyv papírkéssel, mellette egy üveg kölnivel, melynek támláján nem volt átvetve egy pongyola, vagy a délelőtt levetett ruha, vagy ülőkéjére lebegtetve illatos halomba gyűrve halomban 274
