Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 kiállítva.- Do uram Nyugta - mondta Tamás. - Miféle nyugta? Én ezt a tárcát még életemben nem láttam. Ez nem az én tárcám.- Azt rég sejtem - mondta a rendőrtiszt. - Hogy ez a tárca nem a magáé. De nem tűnt fel magának, fiatalúr, hogy a maga zsebéből zsebében találtuk meg?- Meg van maga veszve? - mondta Tamás. Másnap Harmadnap délig tartott, amíg a helyzet valahogy tisztázódott kitisztult, de ehhez is apja két nagy befolyású ismerősének, egy újságírónak és egy belügyminiszteri osztálytanácsosnak a kérlelhetetlen buzgó közbelépésére volt szükség; ez idő a két nap alatt a diák a katonai fogdák után most már a rendőrségi fogdákkal fogdával is megismerkedett. Az idegen levéltárcát feltehetően az a piros arcú, fölötte nyájas, idősebb vidéki báosi úr lopta be a zsebébe, akit a rendőrség mint az egyik legügyesebb pesti zsebtolvajt tartott nyilván, s aki a razziába razzia hurokjába kerülve sietett megszabadulni valamelyik nyilván épp frissen szerzett zsákmányától. Tamás kissé fonnyadtan, megkopasztott önérzettel került haza, bár börtönét ezúttal megédesítették az Elzával töltött diadalmas órák emlékei. - Fiam, nem tudom, mihez kezdjek már veled? - mondta odahaza az apja. - Egyik olmaoztikából kutyaszorítóból a másikba kerülsz.- Mennyiben vagyok hibás, édesapám? - kérdezte a diák egy kis idő múlva földre sütött szemmel.- Az ember nem keveredik razziákba - mondta az apa. - Miért nem szaladtál el? Egészséges lábad van.- Soha - mondta Tamás. - Soha. Az apa sóhajtott. - Akármilyen tiszta is az ember lelkiismerete, rendőrt hat lépésnél közelebb lehetőleg ne engedjen magához. Teneked meg olyan ártatlan képed van, fiam, hogy a hatóságok joggal megütköznek rajta. Az együgyűség mindig gyanús, drága fiam.- Én együgyű vagyok, édesapám? - kérdezte a diák hosszabb szünet után.- A világért sem - mondta az apa. - De annak látszol. S ez az, amit az emberek a legkevésbé bírnak elviselni. Ezért kerülsz - önhibádon kívül természetesen - minduntalan összeütközésbe a gyanakvó valósággal. Légy egy kicsit ravaszabb, az az apai tanácsom.- Soha! - mondta a diák. - Soha! Én nem akarok túljárni senkinek az eszén. Az apa legyintett a kezével, újra sóhajtott. Tamás lehajtott fejjel kiment a szobából. Aznap estére voesornvondógot vártuk vacsoravendégek voltak hivatalosak a házhoz; a család két legrégibb barátja, dr. Pollák, a Pester Lloyd vezércikkírója és Kiss János professzor, nyugalmazott egyetemi tanár, mindketten agglegények, hosszú évek óta minden második hét csütörtökén Tompáéknál töltötték az estét. Ezt a szokást a háború s a forradalom sem gáncsolta el, s csak néha ritkán borította fel a háziasszony kedves szórakozottsága, aki olykor elfeledkezett arról, hogy vendégeket hívott, mint ahogy az is kiszökött gyakran az eszéből, hogy ő maga olígérkezett egy bizonyos meghatározott nap bizonyos délutánjára elígérkezett valahová; így megesett, hogy 261
