Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 más előtt baktató katona is megfordult, s átszaladt a Körút túlsó felére oldalára. A diáknak ie bőven lett volna ideje, hogy meglépjen, de nem látván okot a menekülésre, néhány pillanat múlva belekerült megállt, s beszorult a razziázó detektívek s rendőrök gyűrűjébe. Minthogy történetesen nem volt nála az egyetemi indexe, amellyel igazolhatta volna személyazonosságát, bevitték - még néhány tucat emberrel együtt- a VI. kerületi rendőrkapitányságra; itt testi motozást ejtvén rajta, egy idegen pénztárcát találtak a zsebében, amelyről nem tudott felvilágosítást adni. Egész Két éjszaka a másnap-délelőtt ott tartották, csak harmadnap délben engedték haza. Egy tágas, de zsúfolásig tömött szennyes helyiségben - melynek szaga az Üllői úti kaszárnyára emlékeztette - két szuronyos rendőr felügyelete alatt várakozott, míg sorra nem kerül hogy kihallgatásra kerüljön. Rongyos vagy foszladozó egyenruhájú katonák s meghatározhatatlan foglalkozású és szagú civilek taposgatták körülötte az olvadó hólétől sáros, latyakos padlót - aznap esett le az első hó -, egy szál negyvenes villanykörte festette be sárga nyálával az emberek háborúszínű, sovány arcát. A diák mellett egy féllábú koldus ült a padlón, kövér utcai nők, felhajtott gallérú, mici- sapkás, sovány ifjak kiskabátban, termetesebb, télikabátos kispolgárok, facér cselédek, vidékről felutazott parasztok és a legkülönfélébb fegyvernemekhez tartozó szökött katonák szorongtak légterében. Tamás annyira ol volt telve betelt délutáni, Margit körúti emlékeivel, hogy a szokottnál zárkózottabban nem elegyedett beszélgetésbe környezetével, s csak egy mellette álldogáló bajszos, piros arcú, fölötte nyájas és ijedt idősebb vidéki bácsival cserélt néhány szót; ez elmondta neki, hogy Hódmező vásárhelyről Mosonmagyaróvárról jött fel Pestre, egy kis kevés élelmiszert hozott a lányának, de már a vonaton ellopták elemelték a kufferét, a pályaudvarból kilépve pedig nyomban lefülelték, nem a tolvajt, de őt, a károsultat, bár sántult volna le abban a pillanatban, amikor fel akart szállni a pesti vonatra! Tamás sajnálkozott balsorsán, megsimogatta a vállát, és szórakozottan, ártatlanul rámosolygott. A rondőrtiaztviselő rendőrtiszt, akinek a rangját természetesen nem ismerte fel, fel sem pillantott az irataiból, amikor megállt az íróasztala előtt. A szobában még egy rendőr s két-három civil tartózkodott, esap tagbaszakadt erős úriemberek izmos férfiak, feltehetően polgári ruhás detektívek. Valamennyien cigarettáztak. Ketten a falnál, a diák háta mögött álltak, egy előtte, az íróasztal közelében. A fal itt is mocskos volt, de a mennyezetről mennyezeten egy erős fényű gömblámpa lógott. A diákkal szemben álló civilnek mind a két keze a nadrágzsebébe volt dugva. - Hogy hívnak?- kérdezte az íróasztalnál ülő rondőrtiaztviselő rendőrtiszt. A diák csodálkozva nézett rá. - Tompa Tamás.- Nem értem. Nem tudsz hangosabban beszélni? — kérdezte a rendőrtiszt az előtte fekvő papírlapot nézegetve.- Tompa Tamás - ismételte a diák. - Mondja, uram, miért tegez engem? A rendőrtiszt hirtelen felütötte a fejét. Tamás rámosolygott. A tisztnek apró, fekete bajszos, kerek, jóízű magyar arca volt, fekete haja simán, olajosán fénylett a fején, mint a divatbábuknak a Rákóczi úti konfekciósok kirakatában. - Mi bajod? - mond te kérdezte. - Mit mondtál? 259
