Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957-1964

1957-1964

szerzőnek az inasául sem szegődni, mint Németh László annak idején Tolsztojnak. Bár tagadhatatlan, hogy ez a kirándulás Hemingway, McCullers vagy Golding világába - valamiképpen mégis nyomot hagyott fordítójuk kifejezésmódján.

S a munka anyagi vetülete sem volt jelentéktelen: lassan kezdett rendbe jönni a családi mérleg. Bár ehhez a folyamathoz hozzá kell számítanunk a nyugati kiadók: a németországi Fischer, az olasz Einaudi és Feltrinelli, a francia Seuil és Albin Michel - (hogy csak a fontosabbakat említsük) - korábbi vagy folyamatban lévő elszámolásait és azokat a folyóiratokat, mint például a párizsi Preuves, a berlini Der Monat, a firenzei II Ponte vagy a Les Temps Modernes, amelyek ezekben az években sem zárkóztak el Déry közlésétől.

E nyugati elismerésnek nyilván volt valami része abban, hogy az íróval szembeni fenntartások lassan oldódtak, s 1962 szeptemberében megjelenik - közel hat évi szi- lencium után - Számadás című elbeszélése (l. Theokritosz Újpesten. 2. köt. 226-264.) a viszonylag kötetlenebb szellemű Új írásban. Természetesen ebben jórészt az elbeszélés 1956-os témája is közrejátszott, amelyből némi jóakarattal „bűnbánás” is kiolvasható volt - annak ellenére, hogy mondanivalója akár a perben elítélt Barátaim (l. Szép elmélet fonákja. 579-581.) egyfajta parafrázisának is felfogható. Az oldódás végső és meghatározó okait ezúttal is a nagypolitikában kell megjelölnünk. Abban a felfogásban, amely az országnak viszonylagos nyugalmat ígért, s amelyet 1961 decemberében Kádár János az „aki nincs ellenünk - az velünk van” jelszóval hirdetett meg; hozzátéve ehhez az MSZMP egyensúlypolitikáját, amely - Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és más szektás vezetők kizárásával - éppen 1962 nyarán igyekezett a „balos” erőkkel háttérbe szorítani. E változásokat időközben a világpolitika is elismerte, többek között azzal, hogy 1962 őszén az Egyesült Nemzetek Szervezete levette az ún. „magyar kérdést” a napirendről. (Néhány évvel korábban még határozatban ítélte el a magyarországi állapotokat.)

Köteteink időrendi beosztásában kezdetben arra gondoltunk, hogy itt, 1962-ben, az író szilenciumának a feloldásakor kellene a börtönéveket lezáró korszakhatárt megvonnunk. Utóbb azonban az látszott helyesebbnek, ha azt két évvel meghosszabbítjuk. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Déry formális rehabilitálása is csak ekkor következett be: részben külföldi utazásainak engedélyezésével, részben pedig a börtönben írt regényének a megjelenésével, illetve az ugyancsak a börtönhöz kötődő A kiközösítő írásának a megkezdésével.

Egyik kérdés megoldása sem volt egyszerű. 1962 őszén Déry egymást követően kapja nyugati meghívásait: először a norvég írószövetségtől az edinburghi írói fesztiválra, majd a frankfurti Fischer kiadótól az őszi könyvvásárra, amelyen bemutatták A befejezetlen mondat új német fordítását. A Hivatal, személy szerint Szirmai István azonban megtagadta az engedélyt, ami mögött nyilvánvalóan testületi állásfoglalás volt. Mint ahogyan ezt követően az engedély mögött is, amikor Déry ismételten Szirmaihoz fordul útlevélkérelmével (1. a már idézett PIM-hagyatékot). S érdekesen színezik az ügyet Kelen Béla, az MSZMP Budapesti Bizottsága titkárának (képletesen: a Felelet Köpe Bálintjának) a visszaemlékezései, aki személyesen vál13