Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957-1964

1957-1964

lalt politikai felelősséget Déry utazásáért és visszatéréséért (l. Kortársak Déry Tiborról. Bp., 1994. 6l.). — Ez idő tájt lépett előtérbe az író védelmében Aczél György is, aki korábban igyekezett háttérben maradni. Déry naptámoteszeinek szaporodó „Aczél” bejegyzései nemcsak arról adnak hírt, hogy felújult korábbi kapcsolatuk, hanem vélhetően arról is, hogy a nyugati út és az író megnyilatkozásainak előkészítésében Aczél Györgynek is szerepe volt.

A közel féléves út eseményei, az író számos fellépésével, eléggé ismertek. Neve másodszor hullámzott végig az európai sajtóban, hiszen a vasfüggöny mögül érkezett és börtönjárt ember személyes megjelenése eleve szenzációnak számított, nem szólva a megnyilatkozásaihoz fűzött várakozásokról, amelyeknek azonban csak félig tett eleget. Fenntartotta ugyan 1956-tal kapcsolatos felfogását és elítélésének igazságtalanságát, ám nem nyilatkozott a kormány ellen. Elszigetelte magát az aktuálpolitikától, de hangsúlyozta szocialista világnézetét; hangoskodó nyilatkozat helyett saját műveit ajánlva hallgatói figyelmébe. Az adott történelmi helyzetben — ráadásul március 21-ét követően, amikor az itthon meghozott általános amnesztiáról is szót ejtett - akaratlanul is nem saját magát, hanem az országvezetést népszerűsítette.

Ennek ellenére hazai megítélése alig változott. A művelődéspolitika tisztes távolból szemlélte külföldi sikerét, s visszhangtalanok maradtak az 1963 elején megjelent újabb elbeszélései is: a Philemon és Baucis, a Két asszony, a Libikóka (1. Theokri- tosz Újpesten. 2.köt. 265-277., 312-279.), s 1964 végén ismét kezdődött a huzavona - ezúttal a G.A. úr X.-ben közzététele körül. Feltételezhetően ezzel függ össze, hogy az irodalompolitika hetvenéves születésnapjáról szinte megfeledkezett. (Egyedül az Elet és Irodalom írt róla névtelen megemlékezést.) Mindez eléggé világosan körvonalazza a „befogadás” határait: az elítélt visszanyerte ugyan szabadságát, s már annak sincs akadálya, hogy alkosson; állampolgári mozgásában s (külföldi) megnyilatkozásaiban sem akadályozzák: kilépett az irodalompolitika „tiltott” karámjából, de még mindig csak „tűrt”, aki felett elnéznek a boncok. (Ám olvasói napok alatt elkapkodják 1963-ban megjelent elbeszéléskötetét, a Szerelem címűt.)

Déry - a zavaró körülmények ellenére - elégedett lehet. írásait újra közlik, s utóbb közkinccsé válhatott az a regénye, a G. A. úr X.-ben, amelyet börtönévei legfontosabb termékének tartott, s amely maradéktalanul kifejezte azt a szemléletbeli és világnézeti változást, amely hetedik évtizedében bekövetkezett s pályájának zárószakaszát elindította.

Hogy mindez kompromisszumok árán ment? Az vesse rá az első követ, aki nem vette számba cselekedeteinél az adott lehetőségeket. S aki úgy tudott „alkut” kötni, hogy közben megőrizte meggyőződésének minden lényeges pontját.

*

A korról összefoglalón 1. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp„ 2000. 399—423.; az irodalompolitika elemző áttekintése: Standeisky Éva: Az írók és a hatalom 1956-1963. Bp„ 1996. - külön fejezetekkel Déry peréről, börtönéveiről és az irodalmi életbe való visszatéréséről.

14