Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Börtönévek, 1957-1958 (369-391. levél)

Budapest, 1957. szept. vége [Eredetije lappang] Tibor kedvesem! Egy félénk kérdés! Mikor remélhetem, hogy itt láthatlak? Még soha nem éreztem ilyen fájdalmasan, kilométerenként a távollétedet, mint ezúttal. Nem tudok semmit. Siker koronázta-e tárgyalásaidat a társasággal vagy sem. Irén és Pista nagyon jól gondomat viselik! Nagyon hálás lennék Neked, ha nyíltan megírnád nekem az igazat. Egészségeddel rendben vagy-e? Ami engem illet, alig kerülök ki az ágyból, a levelet is ágyban írom és egész energiámra szükségem van, amíg elhatározom, hogy néhányszor föl-alá menjek a szobában. Ideggyulladásom és bordareumám hű maradt hozzám, gyakran nagy fájdalmaim vannak. Ölellek régi szeretettel és szívélyességgel 95 éves Anyád [Böbe fordításában és írásával. Hátlapján: 1957 Mama írta szept. végén.] 383 Nem érdektelen megjegyeznünk: Déry akkor indul képzeletben a távoli Amerika felé, amikor már sűrűsödni kezdenek a sorsát eldöntő mozgások a közvéleményben és a nagypolitikában. A magyar írók, értelmiségiek letartóztatása ellen a korábbiakban is világszerte tiltakoztak, de amikor híre támadt, hogy Déry élete is veszélyben van: hogy a hatóságok titkos pert és halálos ítélet meghozatalát fontolgatják, soha nem látott nemzetközi tiltakozás keletkezett, amelynek során nemcsak a szellem emberei: Albert Camus, T. S. Eliot, Bertrand Russell stb, hanem hivatalos kormánykörök is hallatták hangjukat. A halálbüntetéssel kapcsolatos hírt Réz Pál juttatta el Böbe kérésére Szilasi Vilmos svájci címére; aki a kézhez kapott belgrádi távirat szövegét - Réz ugyanis egy dunai társasutazás résztvevőjeként került külföldre - azon nyomban továbbította a német sajtónak. (A kérdés részletesebb összefoglalását lásd Az 1957-es íróper külföldi visszhangja című tanulmányunkban. In: D. T. úr feleletei, avagy a befejezett mondat. Bp. 1994, 96-109.) Budapest, 1957. szept. 30. Drága Mamus, szóval azt azért nem hittem volna, hogy mégis látni fogom még Amerikát. Bár nagy öröm, nagyon nagy öröm, másrészt viszont már szeretnék odahaza lenni, és ez az utazás megint csak tovább halasztja a dolgot. Úgy adódott, hogy az a filmtársaság, amelynek a forgatókönyvet írom, és amelynek New Yorkban van a székhelye, ragaszkodik hozzá, hogy az igazgatókkal, rendezőkkel stb. személyesen beszéljem meg a dolgot. A forgatókönyvvel egy héttel ezelőtt lettem készen, és azóta három olyan távirat jött, amelyben haladéktalan odautazásomat sürgetik. Nem térhe