Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az „íróvá érés" első lépései, Dubrovnik (213-228. levél)

Az „ivóvá érés" első lépései, Dubrovnik A Georgi körüli gondok alaposan hozzájárultak ahhoz, hogy a mamával való levélváltásokban 1932-ben nem igen maradt hely az idősebb fiú hétköznapjainak, - nem szólva e hétköznapok szellemi hozadékáról. A berlini levelek e ciklusának lezárásakor érdemes összefoglalót készítenünk e másfél év változásairól, amiket maga az író is kiemelten tárgyal 1955-ben írt életrajzában, mondván: „az ebben az időben egyre hevülő német politikai élet" magához rántott, „s napi harcain át feszesen összekapcsolt a valósággal". Ez azonban a változásoknak csak az egyik része, lényegesebb az a következtetés, amit írói hivatásával kapcsolatban von le: „Amikor 1932 őszén Hitlerek több millió szavazó vállán bevonultak a parlamentbe, azaz a világtörténelembe, s én másnap elutaztam Berlinből, már tudtam, hogy mi a dolgom. Majd negyvenéves koromra, tizenöt évi erőfeszítés után a valósághoz hazatalálva, végül is íróvá lettem, lázadóból forradalmárrá." (Botladozás. Bp. 1978., 1. köt. 23.) Ami a nyilatkozat politikai vonatkozásait illeti - az teljesen egyértelmű, s bizonyos elemeiről már szóltunk a korábbiakban. A végkövetkeztetés művészi vonatkozásai azonban némi magyarázatot igényelnek. A „tizenöt évi erőfeszítés"-t ugyan nem kell kommentálnunk, hiszen nyilvánvaló, hogy ezen a dadaizmussal és a szürrealizmussal kapcsolatos kísérletezéseit érti. Ám nem részletezi, hogy miben is áll írásművészetének ez idő tájt bekövetkezett új fordulata. Az életmű ismerete nyomán egyértelmű a válasz: figyelme a realizmus felé fordult - már csak egyszerű irodalomszociológiai meggondolásból is. Ha ugyanis — forradalmárként - az olvasók szélesebb köreihez kíván szólni, tudomásul kellett vennie, hogy a befogadás érdekében valamelyest vissza kell lépnie a valóságot közvetlenül megjelenítő ábrázolásmód felé. Ezt a szándékot azonban a húszas és harmincas évek fordulóján többféleképpen értelmezték. A szocialista irodalom konzervatív képviselői ezt a közvetlen politizálással egybekötött naturalizmussal azonosították. Mások viszont azon a véleményen voltak, hogy az új művészetben fel kell használni az avantgárd által elért eredményeket is. Nem kétséges, hogy Déry melyik lehetőség mellett döntött. Hiszen ezen az úton messze nem járt egyedül. Ha más nem, ott állhatott előtte Bertolt Brecht példája, akinek éppen 1932-ben mutatták be Mahagonny című darabját Berlinben (teljes címén: Aufstieg und Fall der Stadt Mahagonny). A kérdés csupán az, hogy ez az újfajta realizmus - a XX. századi művészetnek milyen új vívmányait kívánja magába olvasztani. Déry esetében e helyütt két olyan mo-