Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az „íróvá érés" első lépései, Dubrovnik (213-228. levél)

meritumot emelnénk ki, amelyek Berlinhez kötődnek; s ezek - a fotó és a film. A fotó esetében elsősorban Moholy-Nagy László kezdeményezéseire gondolunk, mint amelyeket közvetlen tapasztalatból is megismerhetett. A fotózásnak arra a gyakorlatára, amely a való világ egy-egy szeletét úgy emelte ki, hogy abban mélyebb összefüggések is láthatóvá váltak, továbbá azokra a kísérletezésekre, amelyek a látványt létrehozó fénnyel kapcsolatosak. Hogy ezek a kérdések Déryt mélyen foglalkoztatták, s hogy nemcsak Moholy-Nagyhoz kötődtek, azt már többször emlegetett címjegyzékei is igazolják, amelyekben - mint jeleztük - Moholy-Nagy Lászlón kívül a fotóművészet más képviselőinek, például Képes Györgynek és Raoul Hausmann-nak az adatai is szerepeltek. S bár a filmszakma csak Bolváry Géza és Nóti Károly személyén keresztül van jelen e berlini években, nyilvánvaló, hogy a filmkészítés műhelyeinek közelségében, az új művészet technikai fogásai: a különféle képi beállítások, a vágás és a montázs gyakorlata; a mozgás bemutatása, a mozgás és hangeffektusok kombinációja stb. is megragadták és továbbgondolásra ingerelték. (A Déry írásművészetét gazdagító egyéb ösztönzések a levelezés további fejezeteire tartoznak.) Budapesten az írót felbolydult politikai légkör várta, mert ugyan nem a hitleri hatalomátvétel másnapján érkezett, mint azt az életrajz szövege sugallja (Hitlert csak 1933. január 30-án nevezi ki az államelnök birodalmi kancellárrá), de az már itthon is nyilvánvaló volt, hogy a fasizmus látványos előretörésével és választási győzelmeivel - s ezzel párhuzamosan: a baloldal háttérbe szorulásával - gyökeresen megváltoztak a németországi hatalmi viszonyok. Európa legnagyobb létszámú kommunista pártja gyakorlatilag elvesztette a küzdelmet. Az ezzel kapcsolatos viták tétje - itthon és Európa-szerte is -: ki a hibás, hol történt az úttévesztés. S szinte mindenütt egyöntetű a válasz: a szociáldemokrácia és a kommunista pártok közötti testvérharc a végső ok, amelynek során egyikük saját legalitását féltette a „felforgatók"-tól, a másik viszont „megalkuvás"-át hányta „ellenfele" szemére. Déry közvetlen közelről figyelhette meg mindezt Németországban; s nem értett vele egyet soha. S bár nyilatkozataiban kommunistának vallja magát, sohasem használja a „másik" oldallal szemben az akkoriban kötelező „szociálfasiszta" jelzőt. E tartózkodásába bizonyára az a megdöbbentő tapasztalat is belejátszott, hogy közvetlenül szembesülhetett a német KP öngyilkos taktikájával, amikor az a szakszervezeti munka során - a nácikkal szövetkezett a szociáldemokrácia ellen. (Szóvá is teszi majd néhány hónap múltán új kistrilógiájában.) Itthoni vitapartnereinek, mindenekelőtt József Attilának (1905-1937) hasonló a véleménye ezekről a kérdésekről. Már 1927-ben megismerkedtek, s közeli kapcsolatukat József Attilának azok a Dérynék dedikált verskötetei is jelzik, amelyeket a hagyaték őriz. Barátivá viszont csak 1932 és 1933 fordulóján vált ez a viszony, amikor pártról, mozgalomról, elkötelezettségről teljesen egyformán gondolkodtak. S ebbe az egyetértésbe szorosan beletartoztak a költő ismert konfliktusai is a pártvezetéssel, amely bele kívánt szólni költői gyakorlatába, s neurózisára hivatkozva fokozatosan „lehagyta" őt a napi teendők intézéséből. (József Attila és Déry Tibor barátságának részletes kifejtését lásd yy

A neuraszténiás forradalmár". Konkordanciák József Attila és Déry Tibor munkásságában című tanulmányunkban. In: B. F.: D. T úr feleletei, avagy a befejezett mondat. Bp. 1994., 62-73.)