Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Menekülés egy új életformába, Skandinávia - Berlin (165-212. levél)

Ezt követően veszi kézbe december második felében - mintegy karácsonyi ajándékként - Szilasi Vilmos és Lili leveleit. Lili: „Nem is mondhatom neked, hogy mennyire fájt pöstyéni találkozásunk [lásd a 204. levél bevezetőjét]. Azt hitted, hogy nem örültem neked, persze, hogy örültem, de utáltam azt a nagy sárga táskát a kezedben... és a fényképeket és az egész foglalkozást. Nem neked való ez fiam, és sohasem fogsz belőle zöld ágra vergődni. Te írónak születtél és nem vigécnek..." A férj szigorúbb: kemény szavakkal ítéli el e terméketlen év kapkodásait és eredménytelenségét; ám ő is segítőkész: „... meg lehetsz róla győződve, hogy amennyiben el vagy szánva magadnak nyugodt és rendes alkotási lehetőséget teremteni, minden módon segítségedre állunk. Lili megírta a részleteket [havi 120-130 pengőnek megfelelő támogatást ígérnek neki - B. F.]... azon a nézeten vagyok, hogy a lehető legokosabb Pestre visszatérned. Ha azonban erre nincs erőd és inkább Dalmáciába mennél, kérlek írd meg azonnal, hogy tervezed a dolgot és mi meggondoljuk, hogyan lehet pár hónapot anyagilag biztosítani." A mamának szóló következő értesítés már e levelek hátterével és a rég tervezett dalmáciai út költségeinek birtokában íródott. özv. dr. Déry Károlyné Budapest V. Árpád u. 12. Berlin, 1932. dec. 28. Mamus, egy jó hír, személyesen fogok Neked boldog új évet kívánni. Tüzetes levélváltás során azt beszéltük meg Szilasiékkal, hogy nem Londonba, hanem mégis inkább Dalmáciába utazom. 30-án, pénteken, körülbelül éjfélkor érkezem Budapestre. Kérlek, csak semmi izgalom, ha késik a vonat!' Ezer, ezer puszi T. 1 Az utolsó pillanatban, úgy látszik, az író váratlanul újabb összegekhez jutott, s így vonat helyett - repülőgépre ült. Nem az egyik napról a másikra bekövetkező fasiszta hatalomátvétel miatt, mint 1955-ben írt életrajzában állítja (lásd Botladozás. Bp. 1978., 1. köt. 23.), hanem, hogy megismerje - az 1932-ben még félig-meddig szenzáció számba menő - légi közlekedés csábító élményét. - Motívumait be is dolgozta a következő évben írt kistrilógia egyik mondatába. A „Búcsú" című novella egy részletéről, Borisz és Vera válásáról esik szó, Borisz lelkiállapotáról, amikor a barátnője által elhagyott lakásban végérvényesen magára maradt: „Hasztalan próbálta elképzelni magának, hogy hol, milyen szobában, vagy milyen helyiségben, kinél ül vagy fekszik... most Vera... - képzelőtebetsége, mint a repülőgép köd fölött, tájékozatlanul lógott s a segítségül hívott emlékek, mint a rádió jelei, csak szórványosan s pontatlanul mutatták a lehetséges irányokat." (Kiemelés tőlünk - B. F.)