Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Menekülések egy szerelem örvényéből, Capri - Bogdány (157-164. levél)

mögötte munkáló érzelmi indítékok alkotásban történő meghaladásának. Elgondolásunk ellen szól viszont, hogy Németh Andor - mint frissen olvasott műre - csak évek múltán tesz rá harapós megjegyzéseket. (Egy 1931. március 18-i, Bukarestben írt levelezőlapján igazolja a kisregény kéziratának vételét. S elégedetlenségéről is emlékiratainak idevágó részleteiből értesülünk. Lásd A szélén behajtva. Szerk. Réz Pál. Bp. 1973., 646.) A Capriban írottak azonosításában szóba jöhet azonban egy másik írásmű is: egy regénytöredék, amelynek kézirata állítólag elveszett, pontosabban szólva: amelyet az író utóbb megtagadott, s talán meg is semmisített. E regényre egy nemrég előkerült gépirat hívta fel a figyelmet, amelyre Déry feltehetőleg utólag, idős korában írta rá eligazítását: „Az eldobott regény előjátéka." Az X.-ik emeleten című blaszfémikus írás a bibliai vízözönt, illetve a mennyországot s a „nagyszakállút" parodizálja, és stílusa közvetlen rokonságot mutat az Ébredjetek fel! című prózaköltemény szürrealizmusával. - Ennek alapján nagy valószínűséggel helyezhetjük keletkezése idejét a húszas évek végére. S kérdőjellel ugyan, de talán azt is megkockáztathatjuk: - elveszett folytatásával - ez a munka lehetett az, amely az írót Capriban, de hazatérését követően - még 1929 elején is - hosszan és szenvedélyesen foglalkoztatta. (Az átutazó eredetileg a Nyíl regényújság 1933. jan. 9-i, 3. [86.] számaként látott napvilágot, 1945-ben Pesti felhőjáték címmel adták ki. Kötetben való megjelenései: A kéthangú kiáltás, 1968. és az életműkiadás Alkonyodik, a bárányok elvéreznek című gyűjteményben, 1972.) - „Az eldobott regény előjátéká"-t a Déry Archívum 2. kötetében [Kék üvegfigurák. Bp. 1998.] kívánjuk közzétenni.) o s Capri, 1928. okt. 30. Drága Mamus! Remélem, hogy a nápolyi levelemet nem érte utol ugyanaz a balsors, ami az Amalfiból küldött lapomat. De az csak véletlen lehetett, ugyanis ebédszünetben írtam, amikor már elhagytam Amalfit, és egy kis faluban adtam fel - valószínűleg ez volt az oka. Most egy hete vagyok Capriban, szóval már nem túrázom, ami Téged remélhetőleg megnyugtat, és híréhségedet is csillapítja. De eddig nagyon tisztességesen írtam, ugye? Egy hete, amióta itt „lakom", az életem olyan monotóniában telik, amely valószínűleg még nagyobb, mint a Te életed egyformasága. Fél 9-9-kor kelek, fél 10-10-kor ott ülök az íróasztalom mellett és dolgozom éjjel 10-1 l-ig, néha még tovább, két-három órás ebédszünettel, ami mindig az időjárás szerint változik, vagy fürödni és ebédelni megyek, vagy ebédelni és sétálni, vagy alszom ebéd után. Ez az egyetlen változatosság az új életemben. Egyetlen embert sem ismerek itt a háziakon kívül, akik kedves emberek (

Gartner), és nem is akarok ismerni senkit, mert teljes koncentrációra van szükségem a regényemhez, amely ugyancsak erőteljesen halad előre. Sajnos még hónapokig eltart, amíg kész leszek, mert egyre hosszabb és hosszabb lesz, és még hosszabbnak kell lennie. Egy efféle munka gondolata, amely az embert mintegy börtönben tartja olyan kilátással, hogy a rabság még hónapokigfog tartani, nyomasztó, még az öröm ellenére is, melyet a munka szerez. De ez ma