Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Visszatérés az íráshoz, Perugia (147-156. levél)

Visszatérés az íráshoz, Perugia Az író már többször említett üzleti könyvelése 1925-ben a tavaszi szezon befejezésével megszakad. A nyaralás utáni ügyekről már semmiféle feljegyzés nem áll rendelkezésünkre, így nincs pontos képünk arról: valójában mekkora összeg veszett el a nizzai szerencsejátékon. Milyen kölcsönökkel kísérelte meg Déry októbertől a hiányokat pótolni? S hogy végül hogyan jutott el a csődig?! Illetve addig, hogy a kárvallott hitelezők elől menekülésszerűen kellett Párizst elhagynia. De vajon valóban a teljes fizetésképtelenség késztette erre? Avagy távozásába esetleg más indítékok is belejátszottak? Hajlunk ez utóbbi feltételezésére. Arra ugyanis, hogy az érdekelt nem teljesen üres zsebbel, hanem bizonyos összeg birtokában hagyta el kereskedelmi karrierjének színhelyét. S ezt nemcsak az olaszországi útiköltség megléte látszik alátámasztani, hanem az is, hogy az adósok szeme elől elrejtőzve még hónapokon át éltek feleségével — ha nem is nagyon fényes, de mégiscsak elviselhető körülmények között. Legfőképpen azonban az előző év áprilisában írt, 140. levél egyik megjegyzése az, amely töprengéseinket elindította: Dérynék az a terve, hogy sikeres szezonzárás esetén talán megvalósíthatja régi elképzelését: egy teljes évet szán hosszú ideig visszafogott irodalmi ambícióinak a megvalósítására. Nos, a szezon, pontosabban annak utójátéka ugyan csőddel zárult, de ha a csődbe jutott az év végéig pénzzé tudta tenni az addig el nem adott bélyegkészleteit, s a kölcsönökkel folytatott manipulációk során eljutott egy olyan pillanatig, amelyben nagyobb összeget mondhatott magáénak, még mindig visszatérhetett eredeti elgondolásához. Mondván, ha már úgyis távoznia kell, miért ne tegye ezt úgy, hogy régi álmait is megvalósítja. Igaz, az olaszországi tartózkodás hátteréül egy másik, földönjáróbb magyarázat is kínálkozik. A Börtönnapok hordaléka (1989) végére illesztett Időtáblázatra gondolunk, amelyben a következő olvasható: "1925 őszén (?) Nizza. Utána Feldafingen át (?) Perugia. Vili havi járadék." Ezek szerint a menekülők Párizsból először Szilasi Vilmosékhoz utaztak volna, és az ő anyagi segítségükkel indultak neki Itáliának. Ám e hitelesebben hangzó változatot az író maga is kétszer megkérdőjelezi. S joggal, mert emlékezete kihagyásokkal küszködik. A táblázat további tételeiben is számos pontatlanság akad. Igaz viszont, hogy az a bizonyos „havi járadék" valóban létezett az emigrációt követő években. Még pontos összegét is tudjuk: 120 pengőt tett ki: ezzel az összeggel járult hozzá a filozófus jóbarát az író anyagi függetlenségének a kialakításához. Az azonban bizonytalan, hogy ezt a mecénási gesztust mikortól gyakorolta.