Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs (122-146. levél)

Ninának nemsokára írok. Már elkezdtem dolgozni, és Neked fogalmad sincs, mit jelent ez nekem. Az utazás miatt abszolút nem kell idegeskedned, minden a lehető legkényelmesebb. Bázelban annyi időd van, amennyit csak akarsz, Colmarba akkor érkezel, amikor tetszik, ott együtt ebédelünk, és csak cca. 3 órakor utazunk tovább autóbusszal. Mindenre annyi időd lesz, amennyit csak kívánsz. A 210 F-t csak a következő levélben küldöm el Neked. Aztán azt is megírom, milyen vonattal tudsz Bázelból Colmarba utazni, ahol már várni foglak. Már irtózatosan boldog vagyok, hogy viszontlátlak. Ezer, ezer csók Tibor 142 A gérardmeri nyárról alig maradt ránk valami. Legfeljebb az író által vásárolt képeslapokból és keltezéseikből értesülhetünk arról, hogy a fiatalok a mamával az időt kisebb kirándulásokkal töltötték: ellátogattak az Ordögsziklához, fogaskerekűvel felmentek a Hohneck csúcsra (július 2.); egy más alkalommal (július 25.) felkeresték a 950 m magasságban fekvő Fekete és a szomszédságában lévő Fehér tavat (1050 m). Hogy a mama is velük volt Gérardmerben, azt a nevére ideküldött képeslapok jelzik. S ezek címzéséből tudjuk, hogy magánháznál voltak, szerény körülmények között elhelyezve. A nyaralás lassú lezárására utal két további marseille-i képeslap - a Dumas regényéből ismert If várával és a kikötő fölé emelkedő Notre Dame de la Garde-dal, hátlapjukon Déry írásával: „1925. szeptember 10. körül"; továbbá egy grenoble-i látkép, amiből esetleg arra is következtethetünk, hogy a mamától elválva a tenger felé vették útjukat, s itt rövid időre megpihentek. Úticéljuk a Riviéra és a következő levélben említett Villefranche volt, ahol „mindent láttak". Az ezt követő helységnevek felsorolása már nem biztos, hogy hiteles. Már csak azon egyszerű oknál fogva, mert hiányzik közülük Nizza, amelynek játékkaszinójában a gondosan elhallgatott pénzügyi csőd bekövetkezett. Hogyan történhetett? Fogjuk fel egyszerűen puszta játékszenvedélynek? Vagy a sors makacs megkísértésének? Egy viszonylag magas életvitelhez szokott egyén egyfajta tiltakozásának - ha nem is a nyomor, vagy garasoskodás, de - a kínosan beosztott gazdálkodása ellen? Vagy higyjünk az öregkori vallomásnak? Valamiféle kitörési kísérletet lássunk benne a kényszerből vállalt kötöttségek ellen? Ha úgy tetszik: lázadásnak az alkotómunka, az író lételemét jelentő íráskényszer elfojtása ellen? Melyhez hasonló helyzettel az ítélet nincs önéletrajzi regényének „Kis lélektan csak kártyások részére" című fejezetében találkozunk? Mert ami a Kyvagiokén című másik „regényes önéletrajziban előadatik - az bizony csak erőltetett kedélyeskedés, a valódi indítékok elbagatellizálása. Akárhogy is történt - a játékasztalnál elúszott minden készpénz és minden korábbi megtakarítás. A Párizsba szóló vonatjegy árát már a maradék apróból kellett összeszedegetni.