Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs (122-146. levél)

Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs Mikor következett be a nagy fordulat? Az egy évvel ezelőtti feldafingi megérkezéshez hasonlóan ezt sem tudjuk egyértelműen megmondani. Egyedül Szilasi Vilmos Babits Mihálynak írt, október 5-i keltezésű levele tud valamelyest eligazítani, amelyben ez áll: „Déry Tibor és neje két héttel ezelőtt elvitorlázott Párizsba". (Babits-Szilasi levelezés. Szerk. Gál István, Kelevéz Ágnes. Bp. 1980., 75.) Ebből kiindulva: szeptember 23-ra, vagy 24-re tehetjük e jeles időpontot. Ehhez képest az előttünk fekvő levél sem az első, de még mindig tele van az új benyomásokkal, a „honfoglalás", az ismerkedés élményeivel. Az ismerős motívumok mellett azonban már ebben az első párizsi híradásban is érzékelni lehet a megérkezettek új, megváltozott, de ekkor még átmenetinek mondható helyzetét. Természetesen a friss irodalmi élmények és alakulóban lévő kapcsolatok kerülnek a levél elejére, de már legalább ilyen hangsúllyal esik szó a pénzkeresetről, a hétköznapok kérdéseiről. Életvitelt és szemléletet kellett váltani. A régi-régi bécsi lakáslelépés már elfogyott. S bármennyire csábított is a MA régi számaiból megismertek felkeresése, a közvetlen, napi érdekeket kellett előbb követni: hogy meg lehessen teremteni azokat a bevételi forrásokat, amelyek majd a létfenntartás költségeit biztosítják. Ám itt még az átmenet heteiben vagyunk. Az irodalom fokozatosan gyengülő vonzása ellenére még mindig jut idő néhány friss ismeretségre, amelyek sorából egy új barát nevét kell kiemelnünk: aki épp csak elmúlt húsz éves, költő, s szintén emigránsként tájékozódik a francia munkásmozgalomban és az ekkor kibontakozó szürrealista kezdeményezésekben. Illyés Gyuláról van szó, aki utóbb Magyarországra visszatérve elhagyja avantgárd vonzalmait, hogy a népköltészet és a népi hagyományok ösztönzéseit kövesse. Ugyanakkor azonban nem tagadja meg ifjúkora lelkes tájékozódásait, amelyeket Hunok Párizsban (1946) című memoárjában örökít meg, s barátsága végigkíséri Déry mindvégig urbánus érdeklődését és munkásságát. (Kapcsolatukról, törekvéseik rokonvonásáról lásd Az aktív ezopuszi közvélemény-alakítás párhuzamai című tanulmányunkat. In: B. F.: D. T. úr feleletei, avagy a befejezett mondat. Bp. 1994., 47-61.)