Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)

Berlini kísérletek - A végtelen puszta

A végtelen puszta

Először németül: Unendliche Pußta. = Die Gartenlaube 1932. nov. 24. 925-928. - 6 db illusztrációul szolgáló fotóval. Aláírása: Georg Déry.

Magyarul itt először, Schulcz Katalin fordításában.

Tárgyi és életrajzi vonatkozások: a sajtó alá rendezőnek nem illik minősíteni. De annyit talán megjegyezhetünk, hogy az egykor a Nyugatóaw debütáló számára ez a mélypont.

Az 1853-ban indult Die Gartenlaube „illusztrált családi lap”

— Heinz Amelung szerkesztésében — ugyanazt a szerepet játszotta a német kispolgárság életében, mint itthon az Új Idők.

Georgi, Déry György neve valószínűleg a „ Gujasch ”, „Fokosch”-szellemiségű fényképek kapcsán került a közlemény alá. (Fotók adásvételével, közvetítésével igyekezett ő is Berlinben gyökeret ereszteni - hogy a cikk megjelenése idején már Londonban tébláboljon, ugyanebben a „ szakmában ”.)

A puszta az fennsík, csak forróbb, termékenyebb, végtelenebb. A magyar ember végtelennek érzi a pusztát. Ha egy rekkenő nyári napon a puszta kellős közepén állunk, és tekintetünkkel a víztisztaságú levegőn keresztül minden irányban egészen a messzi szemhatárig kalandozunk, akadálytalanul a domborzat legapróbb hullámzásán át, akkor elsüllyed körülöttünk minden, amit civilizációnak nevezünk, és egyedül vagyunk istennel és a természettel. Tudom, hatalmas kiterjedésű síkságok vannak máshol is, és a mi Alföldünk - domborzatának szerkezete alapján - kishúga a német fennsíknak és a szarmata sztyeppének, de akként, amilyen, mégiscsak páratlan.

„Szép vagy Alföld, legalább nekem szép!” kiáltotta egykor Petőfi, az őserejű magyar költő, aki nagyjából egyszerre fedezte föl a puszta varázsát Nikolaus Lenauval, a német költővel és magyar nemessel. Az Alföld azonban nemcsak a költőknek szép, szeretném hinni, hogy szép mindenkinek, aki megőrzött magában valamiféle romlatlan érzéket a valódi, szabad és természetes dolgok iránt. A múlt század ötvenes éveinek elején egy német utazó, aki IV. Frigyes Vilmos porosz király megbízásából érkezett Ferenc József budai udvarába, Pestről Szolnokra utazott. Éppen ezt a két várost akkoriban már vasút kötötte össze ugyan, de az utazó inkább egy tüzes magyar paripák húzta kocsival kívánta megtenni a körülbelül hatvan mérföldnyi távolságot.------------ 92 ------------