Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)

Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz

. /& íWíXív /z^i-z- Jövő év márciusában telik le a huszadik szolgálati évem - mondta Borcsik Mózes csendesen. - Ha előbb tesznek ki, nem kapok egy fillér nyugdíjat.- Értem, édesapám - felelte a gyerek. - Nem is szóltam én még senkinek erről a dologról.- S most mit fogsz csinálni? - kérdezte Borcsik.

A gyerek elgondolkozott. Összeráncolta a homlokát, még a nyaka is bele- fájduh, olyan erősen gondolkozott. De akárhogy forgatta is fejében apja kérdéseit, sehogy sem tudta megérteni, hogy ez hova akar kilyukadni- Hogy érti, édesapám? - kérdezte végül is.- Mit fogsz csinálni - mondta az apja -, ha Schächter úr megkérdezi, hogy miért te könyveled el a belégeket?

Áron fejében hirtelen nagy világosság gyűlt.- Én úgy le fogom tagadni, mint a fene! - kiáltotta nevetve, s örömében nagyot csapott tenyerével az asztalra.

Borcsik Mózes sóhajtott, s magához szorította fia fejét.

*

Kilenc hónapja volt még hátra, s Borcsik Mózes azt remélte, hogy Áron segítségével - ha nagyobb baj nem történik közben - szerencsésen kihúzza a még hátralévő időt.

A szeme nem romlott észrevehetően, amióta nem kellett írással fárasztania. Időközben jobban is megszokta a homályos világot maga körül, s a szervezete lassanként hozzáidomult a lét új feltételeihez. A hallása sokkalta élesebb lett, egyensúlyérzéke is kifinomult, biztosabban állt a talpán, jobban tájékozódott az új sötétségben, amely körülfogta, s az emberek hangjából pontosan meg tudta azt is ítélni, hogy milyen arckifejezéssel kísérik szavaikat.

Két hét múlva pedig megkezdődik Áron vakációja, gondolta, s akkor a gyerek alaposan kipihenheti magát.

Egy nap, amikor a placcon egy fuvar bányafának a berakását ellenőrizte, Serfőző igazgató hangját hallotta közeledni. Égy deszkarakás mögé húzódott. Serföző igazgató az egyik raktármunkással beszélgetett.- Ne szökjön meg, Borcsik! - kiáltott rá már messziről.

A raktámok eléje indult.- Emberkerülő lett maga, Borcsik! - mondta az igazgató, s élesen szemügyre vette a raktámok arcát. - Köszönöm, Schmidt, visszamehet! - Nekitámasztotta hátát a máglyának, s kigombolta a mellényét. - Mondja Borcsik, nincs magának valami baja?

Forró nyári nap volt, a máglyák, mint megannyi sütőkemence szakadatlanul öntötték a hetek óta bennük felgyűlt hőséget. Ha az ember megfogott egy deszkát, megégette a kezét. Messziről tompán hallatszott a nagy furészcsamok------------ 130------------