Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
,/é) tvnÁtv éeAec- Hát te mit csinálsz itt? - mondta az apja, miután egy darabig mozdulatlanul nézte a kisfiút, aki írás közben nagy buzgalmában a nyelvét is kidugta s ide<>da járatta. Áron szemmel láthatóan megrémült.- Ne tessék haragudni! - mondta, s elpirult. - Itt még volt valami dolog! Borcsik Mózes maga elé nézett.- Hát nem végeztünk az este? - kérdezte.- De igen, édesapám - mondta a fiú.- Hát akkor? A gyerek hallgatott.- Még egyszer felkeltél azután, hogy lefeküdtél? - kérdezte az apja.- Igen, édesapám.- Minek? A gyerek lesütötte a szemét. Nyilvánvalóan nem tudta rászánni magát, hogy beszéljen, s beletartott egy kis időbe, amíg végül is nekifohászkodott.- A múltkoriban eszembe jutott, édesapám - mondta -, hogy talán már hosszabb ideje fáj a szeme, hát meg kellene nézni, hogy... hogy helyesen,... hogy nem tévedett-e azelőtt is a beírásnál! Elhoztam a régi belége- ket az irodából.- És? - kérdezte az apja. Áron felemelte a fejét.- És azokat nézegetem most - mondta, s újra elpirult. - Ne tessék haragudni! Nem vagyok álmos, édesapám, mert most már délután nem járok a Józsival, s ha elvégeztem a leckéimet, mindig alszom vacsoráig. Olyan friss vagyok, édesapám, mint egy kolumbiai bőregér! Ránevetett az apjára. Borcsik Mózes nem szólt egy szót sem, de a szíve hirtelen megmelegedett, s úgy érezte - először hosszú idő óta -, hogy idővel talán mégiscsak elviselhetőbb lesz a sorsa. Megvárta, míg a fia el nem készült a dolgával, aztán mind a ketten lefeküdtek. Borcsik nyugodtabban aludt aznap éjjel, még el is mosolyodon, amikor reggel felébredve eszébe jutott a kisfia, amint nyelvét öltögetve dolgozott a hatalmas raktárkönyvben, amely - ha kinyitották - hosszabb volt, mint az új gazdája. Borcsik irodája egy külön kis bódéban volt, az anyagtér végén, szemben a vasúti rakodóval. Dél felé a telefonhoz szólították. Schächter úr a központi irodába kérette. Serföző igazgató úr is épp ott volt a szobában, amikor Borcsik bekopogott. A MÁV-nak egy átvevőjével tárgyalt. Borcsik levette a süvegét, és megállt Schächter úr asztala előtt.- Mondja csak, Borcsik - szólította ez meg - mi dolog az, hogy maga újabban hazaviszi a raktárkönyvet? Borcsik érezte, hogy elsápad. Szótlanul forgatta süvegét az ujjai között.- Sok a munkám, Schächter úr - mondta csendesen. - Jobb szeretem otthon elkönyvelni a belégeket, ahol nem zavarnak el folyton a szobából.------------ 127 ------------
