Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
<%mAsv r amellyel nemegyszer találkozhattunk a többi ponyvatörténetben. Ezúttal Schächter úrról van szó, a címszereplő édesapjának főnökéről, aki a telep könyvelését felügyelte, s akit a valóságban (legalábbis Déry késői feljegyzései szerint) Schwechternek hívtak, l. Börtönnapok hordaléka Bp., 1990. 86-87. (Ugyanitt további részletek a Galócáson folyó hétköznapokról.) - Nem kívánunk filosz légvárakat építeni: de talán az, hogy az életrevaló kis főhőst Áronnak hívják, tartalmaz némi góbés rájátszást Tamási Áron nevére, akinek székely történetei 1942-ben már többedik kiadásaikban forogtak a budapesti olvasók kezén. Végül novellánk tartalmi indítékai közt megemlíthetjük, hogy Déry nem is olyan régen, 1937 nyarán viszontlátta ifjúsága galócási rönkterét, sőt még a cselekményben oly fontos szerepet játszó iparvasútra is felült, hogy érintse az ugyancsak szerephez jutó erdőkezelőséget. L. kötetünkben a már említett Kitörési kísérlet a magányból című útijegyzeteket. Zárótételként hadd hívjuk fel a figyelmet: az Áronból ember lesz immár többedszer győzhet meg bennünket arról, hogy Déry ponyváinak semmi köze nem volt a vadnyugati rémtörténetekhez. Szereplőinek jósága, embersége helyenként már-már a felvilágosodás „erkölcsnemesítő’’ szellemének az emlékét idézik. Á ron leugrott a még mozgó vonat lépcsőjéről, s iskolakönyveit a hóna alá szorítva, futva megkerülte az állomásépületet, majd bekanyarodott a fűrésztelepre vezető útra. Rendszerint az 1 óra tízessel jött haza Somlóról, de ma két órával előbb, a 11-es személlyel utazott haza. Megszökött az iskolából; ha agyonütik, akkor sem maradt volna egy perccel sem tovább, olyan féktelen, türelmetlen vágy fogta el a szabadság iránt. Nem volt semmilyen határozott célja, épp csak levegőn akart lenni, a gyenge tavaszi napsütésben megfürdetni a tagjait, megjárni magát egy kissé, ahogy arrafelé, Csík megyében mondták, s egy kis friss levegőt szívni a tüdejébe az iskola áporodott, savanyú szaga helyett. Az utolsó kocsira szállt fel műidig, úgy, hogy ha Galócáson megállt a vonat, nem kellett előremennie az állomásig s onnét megint vissza a hosszú úton, a tisztviselőtelepre, ahol laktak, hanem leszaladhatott a töltésen, s épp szembeért a palánknak azzal a részével, ahol a tanév kezdetekor kifeszített két deszkát, hogy megrövidítse hazafelé való útját. Legalább háromszáz lépést takarított meg naponta, ami nagy szó, ha meggondoljuk, hogy milyen éhes az ember, ha reggel hatkor kel, öt órát tölt az iskolában, még egy fél órát a vonaton, s onnét ismét húsz percet kell loholnia, amíg letelepedhet a leveses tányér mellé. 115
