Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

De Kónya még ezt sem értette meg. S csak lassan támadt valami világosság féle fejében. Megrettenve ütötte fel fejét, s ránézett a furcsán mosolygó arcra. - ... a rumos számlát? - ismételte. - Igen, ott is te? ... (Az idegen) Révész arca (hirtelen) eltorzult, (Erős vonaglás futott át rajta 3) szemében mintha valami könnycsepp csillogna. - Kónya! - mondta lassan és komolyan - magyarázattal tartozom. Sok mindenért ... És valami olyan is történt, amit magam sem értek, s magamnak sem tudok megmagyarázni. Valami van bennem, valami csúnya vadság (ami ldfakad, s ami mintha két maroldcal fogná a nyakamat s rázna, hogy a lólcg zctcm is eláll s), nem tudok ellene védekezni ... De csak ritkán történik ez, nagyon ritkán ... Olyankor nem tehetek róla, valami utálatos, kárörvendő álnokság ... megkínozni az életet s önmagamat... (tüzes harapófogóval tudnék egy testet szétmarcangolni ... nem, nem igaz! ... Nem tehetek róla!) (S) Mi értelme is lehetett annak, hogy a te alakodat öltsem, amikor a postamestert ... Kónya ránézett, (s az idegen elhallgatott.) - Nem tudom! - folytatta sóhajtva. - Nem én akartam. Gyorsan kellett cselekedni. (A postamester sok pénzt vett magához és elindult.) Még az utcán kellett utolérnem. S mire vissza tudok emlékezni egy más alkalomra, az soká tart. Könnyebb, ha (olyanra) olyasmire emlékszem vissza, amire nemrég is kellett ... A te alakodban már jártam akkor egyszer ... tán ugyanaznap ... S nem gondolkodtam soká ... S az a vadság is akkor jöhetett rám megint, nem tudom ... (Hogy kárt tegyek valakiben ... te felbosszantottál. Es sietnem is kellett.) Elhallgatott. - Kónya - folytatta ismét -, majd még sok mindent el kell magyaráznom. Hogy miért volt jogom megszerezni a pénzt ... ha békés úton nem tudtam hozzájutni... megszerezni akárhogy! - Úristen! - s a szemére csapta a kezét. - Miért nem adtad te ide, amikor kértelek ... Nem akartam ... megölni ... nem akartam benne kárt tenni ... nem tehetek róla. Az asztalra hajtotta le fejét. Heves rángás szaladt át testén. A hangja felcsuklott. (- S a kandúrt ... a kandúrt sem akartam ... megölni ... Dc^az^jjiadság^Tt S égett bennem a rettenetes bosszú vágya^amÍ£rJ-az-«letTr^ önmagát. Miért is van mindezj^^^^rt-cs^^z^g^ás élete árán tud élni az élet? HhteJejiiekigTO^ két kezével fogva fejét. Széke éles ro6ájjala földnek csapódott.) - Az orgona! - kiáltotta s (a szeme fcllobogott) felugrott. (Arca összeku szálva meredt az utcára,) - Az ajtót nyitva hagytam s a szobában az orgona! ... s a Heller véres ruhája!