Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
Megfordult, s az ajtónak rohant. Egy pillanatra megállt, habozott, aztán felrántotta, s kiszaladt. A nyitott konyhaajtóban megpillantotta a gazdaszszonyt, amint kezét védekezve emelte arca felé. Átrohant az előszobán, ki a lépcsőházba, az ajtókat nyitva hagyva. A lépcsőn hármasával ugrott. Kónya mozdulatlanul ült a szobában, arcát tenyerébe h ajtva. O Tfhrinr pil lanat múlva az utcáróljx)ha^^ fel a lecrn/tott nduü>okun át. Megremegett,) majd halkan felállt, s botorkálva megindult az ágy felé. GYILKOS! FOGJÁK MEG! GYILKOS! Furcsa látvány volt, amint eszeveszetten rohant az utcákon a szálloda felé. Kónya ruhája alacsonyabb alakra volt szabva, mint az övé, keze-lába hosszan, kilógott belőle, a cipője csak félig befűzve, fedetlen fejjel, zilált hajjal - mint akinek a pénzét, vagy a feleségét lopták el - úgy robogott lélekszakadva a megzavart járókelők között. Az emberek utánafordultak, s megütközve csóválták fejüket, (mások utánakiabáltak, egy gyerek mcghajigálta.—Dc semmit sem látszott észrevenni—mellére leszegett fejjel, mint a bika, C3ak rohant előre.) Az eső elállt, a felhők oszladoztak. A kövek között tócsákban állt a víz, a napsugarak, mint sovány kis tündérek, táncoltak tükre fölött, (s a széptekin tetü tavaszi fény üde lázadásba kergette a föld álmo3 életét.) Az ablakok villogtak, a tetők csöpögtek, erős, vízszagú szél rohant a sétálók ^ajaha verebe k-szárnya alá g a f" g 1 11 illj|IJ - ër5sen n5őt hárfahang Dctcsuhogott az emberek forró tüdejébe.) Egy borzas kis kölyökkutya kergetőzött saját (árnyával) árnyékával a csillogó vizek között, meg-megugatva a madarakat, hogy a végén (el)álmélkodva álljon meg egy tócsa mellett, fölédugott szimatoló orral, ijedten szemlélve saját tükörképét. A tavaszba borult, ragyogó világon keresztül, mint elkésett, furcsa éji szellem robogott az idegen, torzonborz szakállas fekete fejjel, félig meztelen lóbáló karokkal (tócsából tócsába ugorva, hogy tiszta tükrük csattanó cltörésévol ezer szilánkká loccsantsa szét sziporkázó gyómántfónyüket) - a kacsák hangos gágogással ijedten szaladtak el útjából, s a kiskutya messziről megugatta. Egyre sebesebben futott, lélegzete hörögve szakadt ki melléből. (Szintojna ga se tudta, hogy minek szalad olyan nagyon - hjszjiaj2iáw«e^ úgyse segíthet rajta, s akkor jobb^JraJassai^-lM^ hogy észre se vegyék - harjealigrAég-neTrT^ be senki szobájába, oktalan feltűnést kelt G^ak^ziIvTírrviscllcedésévcl s abból már épp elég volt...) (De) Nem tudott tisztán okoskodni. Egy darabig abban reménykedett, hogy tán nem vették észre, hogy nyitva hagyta az ajtót, de csakhamar letett arról, eszébe jutott, hogy a vendéglősné egyre ott forgolódik a szobája előtt, s biztos, hogy ilyen alkalmat
