Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
gatni. Az ujjaim csalódottan, ügyetlenül mozogtak. Akkor azt hittem, (hegy megörültem, vagy) hogy valami hallucináció ... - Igen, én is azt hittem - mondta Kónya. - ... de a szájamhoz kaptam, s ott nyoma se volt a bajusznak ... a kezem nem talált rögtön a szájhoz, előbb az orromhoz ütődött, s aztán úgy kellett levezetnem... Elhallgatott. (Hátradőlt a 3zékbcn, s nagyot sóhajtott.) A konyhából edények csörömpölése hallatszott be, az utcán recsegve szállt a vihar, szakadozó, dús esőt paskolva az ablakhoz, (s ldnt is, bent is egyre sötétebb lett.) Kónya felállt, s reszkető kézzel meggyújtotta a lámpát. Azután az ablakhoz botorkált, leeresztette a redőnyöket, s összehúzta a függö nyt. (A v ihíir tnmboláia -elhalkult, s csak mi nt vnlnmi mr \\ iiAI JIM i"i i Ii j'ivöltr- futott el az gáz vakító sárga hullámokkal világította meg a szobát. - Abból indultunk ki - kezdte el ismét halk hangon -, hogy az emlékezés nem egyéb, mint megismétlése a múltnak. (S az élet földi rncgnyfilyj^láasFfe ... ismétlődések csak ... az állatok^iöyén^k-A^ a testek szaporodás a^ezjmrjoLcsak-me^^ ami már volt... az emlék^zésncír^áTámiolyan folyamata, amit az a nagy öntudat irányít ...) Azt is megállapítottuk, ugye, hogy ha (gondolkodunk,) emlékezünk, az emlékkép anyagiasságra törekszik ... mindenáron testet akar ölteni, s akkor emlékezünk legtisztábban, ha szinte látjuk, halljuk (azt a képet,) pl. azt az embert, akire vissza akarunk emlékezni. Tulajdonképpen minden megnyilvánulásunk testiségre törekszik, a gondolkodás sem más, mint visszatartott beszéd. S külsőleg is megnyilvánul az, ha emlékezünk, a testünk is mindenáron emlékezni akar ... ha pl. valami régi ijedtségünket vagy örömünket beszéljük el másnak, arcunk önkéntelenül is felölti annak az ijedtségnek vagy örömnekjdj ha valakinek az arcára vagy különös ^irkilejezésére gondolunk vissza, le almijuk füűTarcunk önkéntelenül is tükrévé torzul annak az arcnak...) Itt Révész elhallgatott, s ránézett Kónyára. De az értelmetlenül, kérdőn bámult arcába. - Hát nem érted? - kiabálta ingerülten - nem érted? akkor teljesen emlékeztem. A testem is emlékezett. Az emlékezés vágya oly erős volt, hogy teljesen megismételtem a múltat, testüeg is. A fáradtság ismét erőt vett rajta, s rövid szünet után halkan folytatta. - Igaz! én is csak soká, sok gondolkodás után értettem meg, hogy mi történt akkor velem. S még ma sem értem teljesen, hogy azok a(z orgarükus) szervi elváltozások mint lehetségesek. De lehetségesek! (S a testem át tud változnL^_____-Itt hirtelen elhallgatott. - • - Nernj___jiiiics--^^ ne mondjam el... de talán inkább
