Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

mozdulatlanul állt az ágy mellett (s nézett a krétafehér arcba, moly meg noha mcg-mcgrándult, hogy a hegyes fogak kivülogtak a fekete szakáll sűrűjéből:) - azután lassan elfordult, s íróasztalához vánszorgott. (Tompa zajjal esett a karosszékbe.) (Kint mindinkább világosodott, hideg, szürke fény lopózott be a szobában csipkefüggönyök fehér hálózatán át. Az ablakok hasadékán befüjta-^lajnali fagyos szél, s meglebbentve az asztalterítőt, fehér sávot huzcjj^szoba éjjeli levegőjének langyos rétegei közé. Az utcáról magányoslppfek éles kopogása hallatszott, messzi visszhangjaival, valaki a vasútlroz-i^yekezett. Azután megeredt az eső, s kövér cseppekkel, hangosan vejFŐoott az ablaküveghez, a vekker megszólalt, rekedten csörömpölve^lnárványlapon, s valahol messze, csikorogva kinyílt egy kapu. Kóm^tfsszerezzent. Teste jéghideg volt, arcáía-^kiült a veres láz. Két remegő térdét nekitámasztotta az asztalnak^ket könyöke térdén s feje merev kezei közt remegett. Egyik lábáról le^álrli papucs és tompa csattanással esett a parkettre. - A cso^a^rTa csoda! - suttogta, s egy pillanatra behunyta szemét. Aortán gyorsan hátranézett, hogy hátha ő őrült, s nem igaz az, hogy valaki feKszik az ágyában...) Leült, s nagyot (sóhajtott s kitágult,) sóhajtva fakó tekintetét kivetette az esőfonalas utcán át a hajnali zord levegőégbe. Sötét, reszelős felhők csüngtek be az ablakon, a szemközti házból egy piros főkötős cselédlány hajolt át hoszszú derekával az utcán, sárga, sovány képét Kónya íróasztala fölé eresztve. A járdán megszólalt a tejeskocsi csengője. A tanár arcára ráfagyott a csöndes, félszeg mosoly. Feje lekonyult, (szeméből forró) egy könnycsepp szaladt le állára. Az ágyból hangos horkolás hallatszott. VALAMI MAGYARÁZATFÉLE, AMI (KÖZEPÉN) ELÉG HIRTELEN FÉLBESZAKAD - Nem! nem fogod megérteni! - mondta Révész, s türelmetlenül tolta hátra a székét. - Hiába magyarázom, nézd! ... s nem is tudok összefüggően beszélni, mert fáradt vagyok ... nagyon kimerült... Kónya hallgatott, s lehajtotta fejét. Az ablakon még egyre dobolt az eső, a közeli templomóra kilencet ütött. Felhők méla, szürke fénye borult a kopár szobára. - Kónya - mondta az idegen, s kezét a tanár kezére tette. - Figyelj ide ... nincs sok időm! ... Meg vagyok róla győződve - ezt már mondtam ugye -, de egyre ezt kell ismételnem - meg vagyok róla győződve, hogy az egész élet ...érted? ... minden! a természet, a mező s a csillagok élete egy, osztatlan