Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

De ez a terve se sikerült. Beugrott az előszobába s magára húzta az ajtót. De már a következő pillanatban (ety) rettenetes vonítás felelt kívülről önző cselekedetére, (hogy a hang szinte lyukat fúrt az ajtóba, s úgy terjedt szót az egész lakásban, egyre élesebb borzalommal.) s rögtön utána döngve megremegett az ajtó. A kutya nyilván nekiugrott... ostrom alá vette a lakást. Kónya ettől aligha ijedt volna meg, s bár nem volt ínyére, hogy gazdasszonya a nagy lármától felébredjen, mégse nyitotta volna ki az ajtót, ha hirtelen bekövetkezett néhány percnyi csend után - az ajtó mögött állt s feszülten hallgatózott, a folyosóról (borzalmas) megindító fájdalom nyögését nem hallja, mi mintha egy rettenetes kínlódó ember leglelkéből fakadna, oly mélyről szállt fel. (s mint nyomorult férfisírás szállt szét az éjszakai csendben.—) Nem, ezt nem állta meg. Zokogott odakinn az az állat! - tehetetlenül feküdt az ajtó előtt, a hideg kövön, a lépcsőház (huhogó) sötétjében s nyomorultan kínlódott. Kónya ugyan befogta fülét s bemenekült a hálószobába, de alig hogy levetkőzött és az ágyba ugorva magára húzta a paplant, a szobák csendjén keresztül ismét csak behatolt ( a rettenetes fuldokló nyögés.) az állat nyögése. Kiugrott az ágyból, s a sötétben botorkálva újra kiment az előszobába. (A Ionos sóhajtások elhaltak ) A kutya meghallotta jöttét - s lábával kapargálni kezdte az ajtót. Kónya a kilincsre tette a kezét, s rövid habozás után halkan kinyitotta az ajtót. A formátlan, sötét alak beugrott az előszobába, s hívnia sem kellett, a következő pillanatban már benn termett a hálóban, s halkan nyöszörögve szaladgált körbe a fekete bútorok között. Meg akarta gyújtani a gyufát, hogy legalább megnézze, micsoda szerzetet eresztett be magához éjnek idején, de akárhogy kutatott is összes zsebeiben s valamennyi fiókjában, sehogy se bírta megtalálni a skatulyát, s így kénytelen volt elállni szándékától s reggelre halasztania tüzetesebb megismerkedésüket. A kis szobába vitte be a kutyát, egy pokrócot terítve le számára az egyik sarokba. Ezt a helyiséget alig szokta használni, a gazdasszony se igen járt be ide, s így eseüeg addig rejtheti el itt az állatot, míg (egy) alkalmas pillanatban, az asszony távollétében észrevétlenül szélnek nem eresztheti. Visszabotorkált, szobájába, s magára húzva az ajtót, megnyugodva lefeküdt. Lelkiismerete jócskán megkönnyebbült, nagyot sóhajtott s ismét fülére tolta a paplant. Egy darabig még hallotta, hogy a szomszéd szobában hogy forgolódik (a kutya) az állat, a konyhából néha behallatszott a gazdasszony kövér horkolása s a vekkeróra élesen ketyegett a sötétben - azután elszenderedett. (Csak a szúette öreg bútorok ropogása szólt még bele álmába,) Az utcán egyhangúan fütyült a szél. (s a kályha fcnyŐ3zagú melege álmosan dörömbölve sötét hullámokban szállt szót a szobában.) Éjszaka felébredt. Ijedten nyitotta ki szemét s belebámult a sötétbe. S a következő pillanatban ismét felhangzott az a mély sóhaj, amely felébresz-