Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

sè tette, (s mely mint hideg szól nyögött át a túlsó szobából, egyre erősbödve, halle fájdalmas Máltással a vógón.) Felült az ágyban s (meg)remegve figyelt. Néhány pillanatnyi csend után a zaj megismétlődött, kínlódó nyögésektől s a fájdalom rekedt hangjaitól megszakítva. Valami ropogott - mintha az ajtókilincset nyomták volna le. Kónya egész testében megrázkódott, s kiugrott az ágyból. (Meztelen talpai alatt hidegen nyújtózott a padló s) Az ablak csipkefüggönyén át néhány réveteg holdsugár siklott be a sötétbe, enyhe világot gyújtva a szekrények fekete öble mögött. Most már teljes biztonsággal lehetett megállapítani, hogy a hangok a szomszéd szobából erednek. Kónya libabőrös, vékony teste megremegett, mialatt előre nyújtott nyakkal és sötétbe meredő szemekkel figyelt az ajtó felé. Lihegő melle fölött szétnyílt a hálóing, keze remegve tapogatózott az éjjeliszekrény hideg márványán - s percekig tartott, míg megtalálta a gyufát, mely rendes(en) helyén feküdt, a gyertyatartó csészéjében. A szomszéd szobában egyre erősbödött a lárma: emberi hang, mély férfihang lármája. Hosszan tartó erős kiáltások keletkeztek a panaszos sóhajok nyomán, s a nyögések (mik rekedten törtek be a szoba kísérteties sötétségébe,) mintha az operációs asztalon fekvö(, véresen vergődő) emberi test leglelkéből származnának. (Kónyának vacogott a foga s láz öntötte cl arcát. Már nem tudott^ndo! kodni. Mint aki eszét vesztette s már nincs mitől félnie-Jniíeteífrelugrott, s az ajtónak szaladt. A fájdalmas kiáltások egy^j3Ükrríatra félbeszakadtak. A hirtelen beállt csendben behaUatszott^gaAdasszony horkolása s közbe a vekker egyenletes kopácsolása^JDe-tTogy Kónya a kilincsre tette kezét, ismét felszállt ama rettenejss^Öhajtásnak halk, hideg szele, mi fájdalmasabb volt, mint a legeszeyÄjzeflxbb ordítás, s mi mintha egy élve eltemetett ember vergődő sírjárjoTszállna, az ugráló hantok mögül, oly Ionnal vert bele az ember szívébe.) Kónya megfordult, az ágyhoz rohant, s meggyújtotta a gyertyát. Egy pillanatra se jutott eszébe, hogy felkölti a gazdasszonyát, vagy hogy egyéb segítséget hív - megfogta a gyertyát, s határozott léptekkel tartott az ajtó felé. A libbenő fényben árnyéka óriásivá dagadva szaladt fel a falra - kinn az utcán elhallgatott a szél, s a falak feje fölött egyre közelebb hajolva, összeborultak, csak a gyertya forró, ujjára csöpögő viaszkja éreztette vele, hogy él. Kinyitotta az ajtót, s néhány esetlen ugrással a szoba ablak felőli sarkában termett, hol a kutya vackát vetette meg néhány órával ezelőtt. Üres volt! ... Lehajolt: a pokróc gyüretlenül, simán feküdt a padlón. A következő pillanatban ijedten (megrándult s) visszafordult. Háta mögött - a szemközti sarokból - valami zaj hallatszott. A gyertya leesett kezéből, (félrehajolva,) felemelt vékony karjával feje fölött bámult vissza a sötétbe, honnét egyre erősebben szállt a sóhaj szerű hang ...