Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Tán valami sebes helyhez értem, honnét kihullt a ször, gondolta, s füttyel, csettintéssel hívta a kutyát. Oly sötét volt, hogy alakjának épp csak körvonalait tudta kivenni, nagy kutya lehetett, valami mészároskutya vagy dán dog. S a füttyszóra rögtön oda is ugrott hozzá, oly nyomorúságos nyögéssel, mintha kis gyermek sírna halkan, s Kónya önkéntelenül ismét csak simogatásra emelte kezét. De az állat nem engedte magához, megint csak elugrott. S néhány lépésnyire lekuporodott a földre (és sivító), nyögő sírásba kezdett. Kónya szinte elfelejtette a saját bajait, annyira megesett szíve a szegény pára szenvedésén. Nem tudta sehogy se, mint segítsen rajta. - Tán fázik ... vagy pedig éhes! ... - gondolta, s már el is határozta, hogy felviszi magával a lakásba, mikor eszébe jutott, hogy a gazdasszonya bizony még őt magát is kidobja, ha kutyát hoz a házba - ez a különben derék asszony utálta az állatokat. Az udvarról ajtócsapkodás hallatszott s a házmester közeledő lépteinek csattanása a kövezeten. Kónya megkönnyebbülten felsóhajtott. De rögtön utána megfájdult a szíve: mit kezdjen most ezzel a szegény állattal, nem hagyhatja most itt az utcán éjnek idején, árván s elhagyotta

n ... (s azn

nfoin] hi^ashogy h

a kinyílik n kapu mnjrl br nlnu jönni llljki, " nH'or n nlljn el az útját s ő rúgja vissza? ... Dc mit szólna majd a házmester is, ha magával vinné?) A kapu kinyílt, s abban a pillanatban a kutya (egy) hatalmas szökéssel már benn is termett. A házmester észre se vette álmos (szemeivel) szemével, Kónya meg, ha akarta volna, se tudta volna megakadályozni. S mire felbotorkált az emeletre - maga előtt egyre hallotta a kutya ugrándozását -, ajtaja elé érve a jó lelket már ott találta a küszöbön, amint hátsó lábaira támaszkodva a kilincs felé ágaskodik. - Hát ez honnét ismeri a lakásomat? - jutott eszébe, s kissé meg volt lepve. Zsebéből kitapogatta a gyertyát meg a gyufát - hogy azonnal beletaláljon a kulcslyukba s felesleges zajjal fel ne ébressze gazdasszonyát - s meggyújtotta. De alig sercent a gyufa, a következő pillanatban az erős huzat már el is oltotta. A libegő láng fényénél Kónya még csak annyit látott, hogy a kutya - valami furcsa, világos színű kutya volt - gyorsan megfordult, s szélsebesen leiramodott a lépcső sötétebb részei felé. Hogy a gyufa elaludt, a következő pillanatban az állat megint mellette termett. (Egy) Újabb próbálkozás is hiábavalónak bizonyult. A hideg levegőjárat újra eloltotta a gyufát, s Kónya észrevette, hogy a láng fellobbanása pillanatában a kutya megint csak elmenekült. - Nem értette a dolgot! Még olyan kutyát nem látott, amely félt volna a vüágosságtól. Meg is borzongott egy kicsit, s mialatt idegesen keresgélte zsebében a nagy lakáskulcsot, elhatározta, hogy nem engedi az állatot a lakásba - maradjon itt kinn a lépcsőházban, majd aztán kihoz az ajtó elé valami ennivalót s (esetleg egy) pokrócot...