Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

moly, lassú menetelésben. A lovak idegenkedve, nervózusan megtorpantak, az ostorhegyes szinte felágaskodott, úgy, hogy a kocsis kénytelen volt beleavatkozni az ügybe, s hosszú ostorával a bajuszos felé sújtott. De az (szinte) mit sem törődve vele, csak egyet ugrott előre, könnyed gráciával, s aztán kötelességtudóan, nyugodtan tovább vezette a menetet. Hiszen ha csak egy-két percig tartott volna a hecc! De már szinte kiértek a város végére, s a macska (csak) ott poroszkált még a menet élén, kísérteties tüneményként. Hátul a menetben is csakhamar észrevették a dolgot. Szájról szájra járt a hír, a babonás öregasszonyok keresztet vetve, ijedten összerázkódtak, s borzongva suttogták el vészes balhiedelmeiket. (Az egyik kivált a menetből, tüntetően hazafordult.) Néhány gyerek kavicsokkal próbálta elriasztani a tolakodó fantomot, de az semmit se látszott észrevenni, s csak haladt tovább (az-e) egyenes útján. A lovak prüszköltek, az egyik kavics hátsó lábát érte valamelyiknek, hogy majd belesántult, a kocsis ijedten káromkodott. A szülők lefogták hajigáló csemetéiket, visszahúzták őket a megbolygatott sorokba, (mindenütt csak a kandúrkísértetröl beszéltek,) a postamester káromkodott, hogy ő utána veti magát a fránya bestének - úgy kellett őt erőszakkal visszatartani -, szóval a menet gyászos méltóságának alaposan befűtötték. S a macska kényeskedve, szőrét csillogtatva a napban s jóleső nyújtózkodásokkal csak haladt tovább a maga útján, egyszer nézett csak vissza, s a kocsisnak úgy tetszett, hogy ravaszul hunyorgatja feléje vöröslő szemét. (Nem lehetett ezen segíteni. Ha C3ak nem akartak ebből a tcmctégj3Ől--¥Ílág rászóló színpadi komédiát rendezni. A férfiakmn^jök-ö^ kezük, a düh őrjöngve fűtötte inajolajijkatr-s^ia^ nem tartja őket vissza, hát nekiyetikjnaguktrr^^ hogy agyonüssék, az egész csorda, szalonkarJatő^anTcilinderestül...) (De) Hajtóvadászatot tartani egy temetésen? Valaki haza akart szaladni, hogy elhozza a revolverét. Nem engedték! Egy hatéves kisfiú a hasát fogta, úgy röhögött. A kandúr hirtelen nagyot ugrott s (egy pillanatra) lelapulva a földre, egy hosszú farkú mezei egeret halászott ki az út porából. S csak most kezdődött el az igazi komédia! (Mint megtébolyodott szellem, olyan kánkánra kezdett cz az ördöngösjény az ugráló lovak orra előtt. A levegőbe dobálva az egeret, ugrott^rtálíáThogy rögtön eleressze ismét, a szájába kapta s a farkárój^fogVS^Íengette ide-oda, mint egy zászlót, majd hátulsójával szö^deiwe-a^nagasba, mintha cigánykereket hányna, lapított mögötte^me^inf^flogva s megint csak eleresztve, táncolva s nyivákolva, mejyaaegällva s újra nekiiramodva a kótyagos ördögszekere! Az istemejí-^ern^áorta megzabálni egyszerre, csak kínozta egyre jobban a baju^gOífarca ravasz tekintetével s a puha, véres lábával: a szegény Ids szürke)