Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

lapját fejére csapva, kisietett az utcára. A míder nagyon szorította, a vér fejébe tódult, szinte kicsattant a szép vörös arca, s alig látott a kidülledt szemétől, úgy szédült. Csak úgy vaktában állt be valahová a menetbe, s szemét a földre sütve, csendesen masírozgatott egy darabig. Később, mikor rendbe jött, s kissé szétnézett ismerősök után, hogy röviden elmondhassa nekik az esetről való véleményét, tekintete rávetődött szomszédjaira - s ijedtében, meglepetésében majd elvágódott. Közvetlenül balján: levett kalappal s lehajtott fejjel(, szemét mereven a földre szegezve) Révész lépegetett, s nem is látszott őt észrevenni. Fekete szakálla komoran csillogott a félénk napsütésben, (s) redős(, zilált) arcán (valami) oly mély szomorúság honolt, (valami) oly vad kétségbeesés, hogy az ember ijedten fordította el róla tekintetét. De ezt a vendéglősné csak később vette észre. Hisz elébb alig tudott felocsúdni ijedtéből, hogy hát mit is keres itt tulajdonképp ez az ember, mi köze neki a meggyilkolthoz, s (hogy tulajdonképp) micsoda jogon furakodik bele ebbe a társaságba, melynek (ë) nem tagja, s melyhez semmi kötelék nem fűzi. S hirtelen szíve legmélyéről ismét felszállt (rettenetes) gyanúja! - Révész arcán a vad kétségbeesés nem bünbánat-e? - Halkan felsikoltott. A gyilkos — áldozata temetésén! (S mellette megy!) Lábai megmerevedtek, megállt. A mögötte haladók belebotlottak hosszú sleppjébe, egy kisfiú elvágódott. Anyja nagyot sikoltott, s utána hajolt. Az emberek összetorlódtak. Hátulról egyre fokozódott a nyomás, elöl botladozó, ijedt csoportba verődve álltak az emberek. (egyfe4iaflgos^ef>4et^4áfma.) Senki se tudta, mi történt. S jó sokáig tartott, míg végre megint elrendeződött a menet. Sokan sopánkodva hajtogatták, mily gyalázatos dolog a női hiúság, egy míder miatt a halott végtisztességénél is botrány okozójává válik. „Úgy befűzi magát, hogy elájul s aztán tessék ..." mondták a soványnak. A vendéglősné félig haldokolva (s szégyen kergette vérrel arcában) a szégyentől hazaszaladt. S alig tudta megállni, hogy hátrafordulva, öklét ne mutogassa ama szemtelen perszónák felé, kik ... (- No dc jobb bele nem keveredni az ilyen ocsmányságokba!— gondolta meg magát, s szoknyáját magasra felemelve, továbbszaladt. S) De csak otthon ájult el aztán igazán, mikor ismét eszébe jutott az idegen vérbe borult szeme s homlokába csapó vad, fekete haja. Más baleset is történt ezen a szerencsétlen temetésen. (No nem éppen baleset, dc kellemetlen dolog, feltűnést keltő! Hogy miért történnek ilyen dolgok épp a temetéseken?) A kocsi előtt, az út közepén hirtelen egy nagy szürke macska jelent meg. Többen megismerték, a Belicskáék kandúrja volt. Közvetlenül a lovak orra előtt lépegetett, valami grandiózus méltósággal, fejét magasra tartva, mintha ő vezetné - hallatlan előkelőség! - az egész menetet. Szőre csillogott a napfényben, kényesen nyújtózkodott s csak lépdelt előre, egyre az út közepén, ko-