Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
vány karfájához ... aztán a szeme lassan kinyílt... ólomnehéz pillákkal ... ismét becsukódott és kinyílt ... zavaros, ködös pillantással ... (az ébrenlét kínjaira vajúdva ... a szeme sarka véres volt...) s a pillantása mint a halálból ébredőé! Virág fáradtan visszaült a székre, (tekintetet le nem véve az idegen arca rók-) - Nem ez volt az ... de hol van Kónya? ... S mit keres ő itt ebben a szobában, az idegen szobájában? (Már felkelt, mikor hirtelen eszébe jutott a s zakadt kabát s n mmn ni 11 M1 Felsóhajtva visszaeset t n, rirrkrc Tini n ,1',' ,il i nu i mull ... aki most már mindcnutt KónyaTlátja .^) Úristen! (Az idegen) Révész lassan felült a díványon, s lábait egymás után letolta a földre. Minden mozdulata végtelen lassú volt. (mint halálos betegé,) Az arca mondhatatlan szenvedést tükrözött, a szeme zavaros, maga elé meredő, mint aki semmit se lát maga körül, s mégis egyre keres valamit ... a feje lehanyatlott. Körülbelül öt perc telt el néma mozdulatlanságban. A vendéglős szintén leült az asztalhoz, szorosan Virág mellé, s ujjaival türelmetlenül dobolt az asztalon. Kívülről egyre erősbödött a vihar, (zúgása s) a hó ferde vonalakban vágtatott el az ablak (mellett) mögött. Az idegen (most hirtelen) felemelte fejét. Arcáról eltűntek a szenvedés jelei, szeme is kitisztult már, s csodálkozó, ideges kifejezéssel nézett hívatlan vendégeire. - Mit akarnak? - kérdezte halkan, kissé rekedten, tekintetét Virágra szegezve. Rögtön utána felugrott s előrelépett. Nem kapott feleletet. Virág zavartan nézett rá, a vendéglős elfordította fejét, azután lassan felállt. - De kérem, mit keresnek itt? - kiabálta most már ingerülten, s szeme megvillant. - Hogy mer bejönni? - fordult a vendéglőshöz. - Nem hívtam senkit, nem csöngettem - s egy kis idő múlva, mintha csak most jutna eszébe: - és felkeltettek, (az istenit) gyalázat - s öklével az asztalra csapott. (A következő pillanatban megtántorodott, egy 3zékbc kcllcttjmrjagjkoiinia. Elhalványodva leült, egész teste remege^tjtzjzgalon^^ csupa laza cj>ontcW2uLál^^ a bőr viharosan hullámzott az aTCl^csz^cruïctén. S a szeme tiszta, állati tekintete ... Virág kiegyenesedett.) Néhány pillanat telt el ismét mozdulatlan csendben. Azután Virág hirtelen elhatározással felállt s eléje állott. - Hol volt Ön most? - kérdezte határozott, bár kissé remegő hangon. De erre végképp elfogyott az idegen türelme. - Kicsoda maga? - üvöltötte rekedten, s fehér fogai kivillantak a vékony ajkak közül. - Hogy merészel ... - elakadt, nem bírta folytatni, széles melle lihegve emelkedett.
